Két volt NB II-es csapott össze.
A 12. fordulóban két volt NB II-es csapat mérte össze az erejét a Keleti csoportban, a DEAC-hoz látogatott a Kazincbarcika.
Mind a két csapatról elmondható, hogy vissza szeretnének jutni a másodosztályba, ezért kiemelten fontos volt ez a mérkőzés. A DEAC-nak azonban nagyon nem volt szerencséje a találkozón, ugyanis az első játékrészben két tizenegyest is kapott a Barcika, majd a második félidőben a játékvezető ki is állította a hazaiak kapusát-
A mérkőzés végül 4-1-es barcikai sikerrel ért véget, amiután a KBSC vezetőedzője, Varga Attila így értékelt:
,,Nagyszerűen teljesítettünk egy kemény ellenfél ellen, nehéz mérkőzésen. Tudtuk, milyen erős a DEAC tudtuk, hogy sokat támad majd, mindent bele kellett adnunk. Fizikális mérkőzés volt, szükségünk volt rá, hogy kisegítsük egymást! A legfontosabb és egyben a legnagyobb dicséret egy együttesnek, ha azt mondják róla , hogy csapatként játszik! És én ilyennek látom és gondolom a társaságot!"
12 forduló utána két csapat közül a Kazincbarcika van közelebb a feljutáshoz, hiszen 34 ponttal a második, míg a DEAC 26-al a harmadik.
DEAC – KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 1-4 (félidőben: 0-2)
Gólok : Orosz Marcell 58′ illetve Süttő Attila (b.) 6′, Laczkó Milán (b.) 45′, Bartos Julián 71′, Szemere Balázs 84′