Otthon tartotta a DVSC a három pontot.
“A vendég csapat az előző fordulóban a Pénzügyőrtől kapott ki 2-0 arányban, míg mi a Füzesgyarmattal remiztünk. A keretből Mahalek M., Molnár M., Géringer L., Gelsi L., Erős T. sérült, eltiltott-beteg nincs, hiányzó Horváth T. Nagyon sok a sérült és lábadozó, de a sportban van ilyen szituáció, így kell megbírkózzunk a kihívásokkal.
Az első félidőben jó kis mérkőzést láthatott a szép számú közönség. Picit többet birtokolta a labdát a hazai csapat, voltak szép támadások, kialakításra kerültek helyzetek, melyekből három gól is született, sajnos nem mi vezettünk. Az igazság az, hogy volt kapufánk, meg nem adott gólunk, behúzott kétes les, vagyis picit lejtett a pálya.
A második játékrészben többet kezdeményeztünk, megvoltak a gólszerzési lehetőségek, de sajnos nem sikerült a kapuba találni – döntő helyzetekben vagy mentettek, vagy rossz döntéseket hoztunk.
Összességében a döntetlen igazságosabb lett volna.
Máté Péter: Úgy gondolom, hogy egy nagyon jó Tiszaújvárost sikerült legyőznünk, egy igazi férfi felnőtt bajnoki mérkőzésen. Mindkét csapat kiadta magából a maximumot.
Jók az egész csapat
Vitelki Zoltán: A visszajátszókkal megtűzdelt Debrecent sikerült teljes mértékben lefutballozni és itt kellettek volna azok a döntő momentumok, amelyekkel meg tudtuk volna nyerni a mérkőzést. Egy olyan meccset játszottunk, amiben minden eredmény benne volt. A mérkőzés elején még fel kellett venni a ritmust, de aztán szépen át tudtuk venni a kezdeményezést. Bosszantó szituációban kaptunk 2 gólt, aminél egyszerűen csak jobban kellett volna koncentrálnunk.
Közelebb álltunk a győzelemhez, sajnos a legnagyobb helyzeteket sem tudtuk gólra váltani. Nagyon nagy hiányérzetem van, mert a csapat nagyon akart, viszont ezért csak 0 pontot kaptunk, dicsőség és prémium nélkül. Nem maradt más hátra, csak a sablon szöveg: majd jövő héten javítunk. Ha ettől több kell, akkor még többet kell belerakni – ha kezdő vagy, akkor azért, ha csere, akkor meg azért.
Jók: Valkay, Nagy P., Vitelki, Tóth S., Gönczi
NB III. Keleti csoport 7. forduló
DVSC II. – Termálfürdő FC Tiszaújváros 2-1 (2-1)
Jövő vasárnap a 8. fordulóban következik a Vasas II. Tiszaújvárosban.
Köszönet minden egyesületi kolléga, segítő és támogató munkájáért.
Hajrá Újváros!"