Értékelte az őszt a zöld-fehérek védője.
“Jókor jöttek a pofonok, tanultunk belőle, és biztos vagyok benne, hogy tavasszal már kevesebb lesz – értékelte a csapat őszi teljesítményét Khiesz Kornél. Védelmünk egyik oszlopa a csapatépítésről, az öltözőről, illetve a kevés kapott, de szintén kevés rúgott gólokról is beszélt honlapunknak.
Hogyan értékelnéd a csapat őszi teljesítményét?
Egy hullámvasúthoz hasonlítanám. Voltunk fent is és lent is Voltak olyan meccsek, amiken bravúrpontokat hoztunk, ám olyanok is akadtak – sajnos több is – amiken többet érdemeltünk volna. Utóbbi sorba tartozik például a Veszprém elleni bajnoki, de ami sokkal fájóbb, az a csornai döntetlen, vagy épp a Móron elszenvedett vereség. A csornai és a móri találkozó ráadásul valamilyen szinten a „kötelező győzelem” kategóriába tartozott, így még fájóbb, hogy nem sikerült három pontot szereznünk.
Ennek tükrében a 9. hely reális, vagy ennél több van a csapatban?
A csapat kvalitásai alapján előrébb kellene tartanunk. Nyáron szinte a teljes keret kicserélődött, sokan érkeztünk, ezért gyakorlatilag a nulláról kezdtünk el építkezni. Aki volt már ilyen szituációban, az tudja, hogy a csapatépítés nem egy féléves folyamat, annál jóval hosszabb időt vesz igénybe. Ebből kifolyólag talán nem voltunk még elég felkészültek, sokszor pedig a szerencse sem a mi pártunkon állt. Ha ezt nézzük, akkor valamilyen szinten reális a középmezőny, de néhány pozícióval még így is előrébb kellene tartanunk. Talán jókor jöttek ezek a pofonok, tanultunk belőle, és azon leszünk, hogy tavasszal már ne forduljanak elő.
Említetted, hogy nagy átalakuláson ment keresztül nyáron a keret. Sikerült-e egy jó és egységes közösséggé formálni az öltözőt?
Nagyon gyorsan kialakult egy jó hangulat az öltözőn belül, hamar megtaláltuk a közös hangot. Jó karakterek alkotják a csapatot, nincsenek klikkesedések, mindenki egy célért küzd. Az emberi részét tekintve is magas minőséget képvisel a keret, sőt sokszor talán túl jók is vagyunk. Mindenki igyekszik nem megbántani a másikat, pedig néha egy-egy hangosabb szó, vagy élesebb kritika lehet, hogy jól jönne. A vége felé már el-elhangzott egy-egy keményebb monológ, erre pedig szükség is van, mert előrevisz. Nagy szerepet játszott abban, hogy az utolsó hét bajnokin nem szenvedtünk vereséget.
A BSC kapta a negyedik legkevesebb gólt eddig a bajnokságban – 20 meccsen 22-t. Ez a szám nem mutat rosszul, főként számodra, mint a védelem oszlopa. Lőtt gólok tekintetében azonban már nem állunk ilyen fényesen (29). Miben kellene javulni?
A kevés kapott gól nem feltétlenül a védelmet dicséri, hanem az egész csapat érdeme. A mai modern futballban a támadó az első védő, így az egész csapat kiveszi a részét a védekezésből, nemcsak attól függ, hány gólt kapunk, hogy a védelem milyen teljesítményt nyújt. Ugyanez igaz a támadásokra. Valóban kevés a 20 meccsen lőtt 29 gól – márpedig a futballt gólra játsszák – de ez sem kizárólag a támadók számlájára írható, hiszen az előrefelé játékból is mindenkinek ki kell vennie a részét. Ha meg tudjuk tartani azt, hogy kevés gólt kapunk, az ellenfél kapuja előtt pedig eredményesebbek leszünk, akkor az ősz vége felé becsúszott döntetlenek tavasszal győzelembe fordulhatnak át.
Ha már a tavaszt említetted, milyen folytatásra számítasz?
Biztos vagyok benne, hogy egy stabilabb szereplés vár ránk tavasszal. Bízom benne, hogy minél kevesebb sérüléssel zajlik le a felkészülés, és mindenki rendelkezésre áll a folytatásra. Fontos, hogy az olyan meccseken is maximálisan odategyük magunkat, amelyeken mi számítunk esélyesnek. Lesznek nehezebb periódusok, mert a futballban ez elkerülhetetlen, pláne egy olyan építkező fázisban lévő csapatnál, mint a miénk, de abban biztos vagyok, kevesebb nehéz időszakot kell megélnünk, mint ősszel.”
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)