Pécs – A rutinos középpályás szerint megállíthatatlanok lesznek, ha…
Koller Krisztián három évvel ezelőtt kezdődő pécsi időszaka meseszerűen indult, hiszen a pályán hétről-hétre nyújtott teljesítményével alapembere lett korábbi NB I-es pécsieknek, remek gólpasszai mellett a házi gólkirályi címet is birtokolta. Futott, hajtott, irányított, hamar a PMFC vezéregyéniségévé vált. Idén nyáron jó érzésekkel tért vissza NB III-ra készülő anyaegyesületéhez.
– Ahol az ember egyszer már sikeres volt, oda mindig jó érzésekkel tér vissza – fogalmazott 33 esztendős játékos a klub honlapjának. – Pályafutásom legjobb korszakát éltem meg a PMFC-nél, de a legfontosabb, hogy az anyaegyesületemnél játszhatok, egy remek csapatban. Számomra nem mindegy, hogy ki az edző, ez nagyon sokat nyomott a latba. Aki pedig ismer, az tudja, ezer szállal kötődöm Pécshez.
– Kivétel nélkül mindenki örült a visszatérésednek. Hogy sikerült az újbóli beilleszkedés, megtaláltad a helyed?
– A legutóbbi két klubbal, amelyben megfordultam, nem igazán tudtam azonosulni. Számomra Pécs jelenti az igazi otthont, de úgy látom, ezt a szurkolók is így látják. Nagyon sokan gratuláltak, pozitív volt a fogadtatás, sok sikert kívántak. Ez valahol azt jelzi, hogy letettem már valamit az asztalra. Valószínű, hogy ezzel most az elvárás is megnőtt velem szemben, de ez teljesen normális, állok elébe az új kihívásoknak.
– Mik a céljaid?
– A hosszú távú cél, hogy az egyesület visszakerüljön méltó helyére, az NB I-be. Jó lenne minél előbb feljutni, de nem lesz egyszerű feladat. Az elmúlt évek ismeretében a klub és a csapat újjáépítése zajlik, ami nem egy pár éves folyamat. Idő kell ehhez, én pedig szeretnék még NB I-es PMFC tagja lenni.
– Jelen pillanatban a harmadosztályban kellene a lehető legsikeresebben szerepelni. Rutinos játékosként mi az, amiben nagy segítséget tudsz nyújtani?
– Nem számítok könnyű bajnokságra, ez egy igazi értékmerő lesz sokunk számára. A csapatból többen vannak, akiknek ez lesz az első éve ebben az osztályban, úgy, hogy közben harmincnégy fordulón keresztül kell maximumot nyújtani. Nem lehetnek ingadozások, ennek kiküszöbölésében nekem és a többi idősebb játékosnak óriási szerepe lesz. Bizonyos helyzeteken át kell segítenünk a fiatalokat, de remélem, nem lesznek ilyenek.
– Korábbi beszélgetésünk során említetted, hogy nem a legjobb állapotban érkeztél. Sikerült utolérned magad?
– A legnagyobb problémám, hogy az elmúlt időszakban sajnos kevés játéklehetőséghez jutottam. Ennek pótlása most a legfontosabb számomra, nem utolsósorban fizikálisan is lecsontoztak, pedig ezzel sosem voltak problémáim. A felkészülési időszak arra volt jó, hogy utolérjem magam. A bajnoki meccsterhelés viszont mindennél fontosabb. Nagy extrákat nem várok magamtól, szeretnék legalább olyan jó formában focizni, mint a legutóbbi pécsi időszakomban.
– Bizonyára minden PMFC-szurkoló a már jól ismert Koller Krisztiánt szeretné viszontlátni a pályán. Mikor jöhet el ennek az ideje?
– Lépcsőről-lépcsőre fejlődöm, persze jó lenne minél előbb elkapni újra azt a fonalat. Külön öröm, hogy két edzőmeccsen is be tudtam találni, illetve sikerélmény, hogy gólpasszt is adtam. Megint csak egy plusz, hogy mindegyik előkészületi találkozónkat megnyertük, ami előreviszi a csapat játékát és önbizalmát. Amennyiben ezt ki tudjuk tolni az NB III-ra is, akkor utána nem lehet majd megállítani minket.
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)