Pécs: hazatért a klublegenda

Garami József, a pécsi futball legendájával azzal az apróból készített interjút a pecsiujsag.hu, hogy a mesteredző visszatért Budapestről szülőhelyére, Pécsre. 

 

"Én örökké idevalósi voltam, bármerre is sodort az élet. Ezért a korábbi (pécsi – a szerk.) lakásomat sem adtam fel. A korosodó, betegeskedő édesapámat rendszeresen látogattam, legfeljebb az nem került be a sporthírekbe. A fővárosban Gazdagréten töltöttem a hétköznapjaimat, hogy ha indulnom kellett délnek, akkor ne kelljen átvágnom a városon."

 

A legendás edző elmondta, hogy a Mecsekaljára már egyedül volt kénytelen költözni.

 

"Sajnos a drága feleségem, Gabriella, négy évvel ezelőtt elhunyt. A mi munkamegosztásunk szerintem tökéletes volt. Ő intézte a háztartást, rendezte a családi ügyeket, a már felnőtt fiaim létét. Nekem meg maradt az edzői munka, annak minden nyűgével, annál több örömével" – majd Garami azzal folytatja, hogy nem csak az edzői pályán lett volna képes kiemelkedő eredmények elérésére:"Sokkal több is lehetett volna abban, de sérülékeny voltam. Bár szerepeltem a korosztályos válogatottban, meg az élvonalban egyaránt, azért az a rész torzón maradt. Ha nincsen a folytatás, úgy jelenleg egy megkeseredett ember is lehetnék. De a pályán maradtam, a sors bőven kárpótolt mindenért, amit egykoron elszalasztottam."

 

A kiváló pedagógus Garami a tehetségek felkutatásához is nagyon értett, amihez az empatikus képességeire is szükség volt.

 

"Talán annyi volt a titkom, hogy én soha nem azt vettem észre, kikből lesznek majd a nagy focisták. De azt felmértem, ha valakiben nem bujkált a tehetség szikrája. Igaz, ahhoz sok gyereket kellett megfigyelni. Mikor korosztályos, majd felnőtt sportemberekkel dolgoztam együtt, néha eszembe jutott egy nagy hibám. A PVSK-val a Verseny utcában, talán a Sopron ellen küzdöttünk. Gól nélküli meccs volt, amikor a 87. perc környékén elhúztam a kapus mellett a labdát. Jó három méterre álltam a gólvonaltól, majd a kapufára rúgtam a labdát. Meggyes Lajos állt a partvonal mellett, sejtem, mit élhetett át. Sokkal utána az volt a módszerem, hogy a lefújás után nem értékeltem a csapatot az öltözőben. Jobb volt arra aludni egyet-kettőt."

 

Garami egy korábbi beszélgetés során elmondta, hogy Pécsett mindig voltak tehetségek, de nehéz volt őket megtartani, de neki sikerült. Példaként említette meg Róth Antalt és Mészáros Ferencet, akiket sokan el akartak vinni Pécsről.

 

"Jöttek hozzám, hogy akkor mi legyen, mit csináljanak. Várjatok, mondtam, majd ha igazán jó játékosok lesztek, jön értetek egy nagyon jó csapat. Utána el is mentek külföldre." – mesélte egy korábbi interjúban Garami.

 

A 81 éves edzőt a szakmában a nyugodt szakemberek közé sorolták, de kiderült ez csak a látszat volt.

 

"Mindenki azt hitte, én egy higgadt pali vagyok, de egy frászt! Most is azért szedek vérnyomáscsökkentőt, mert annyi mindent átéltem a kispadon. Csak ritkán kiabáltam, a bírókkal sem foglalkoztam nyilvános keretek között. Túl a hetvenen még bőven aktív voltam. Csak az NB I-ben akadt 797 találkozóm, ami nem kevés. Meg talán 50 körüli a kupákban, öt a nemzeti együttes élén. De klubszinten, a nemzetközi porondon a kiugró siker elkerült. Többször is elvitték a legjobbakat tőlem, egy-egy évad rajtja előtt. Ez egy kicsit bánt is."

 

Garami munkája során több NB I-es gárdát is irányított, de nem is lehet kérdés melyik klub áll a legközelebb a szívéhez.

"A PMFC-vel nem árulok el nagy titkot. A bajnoki ezüstérmes, bronzos, Magyar Kupa-nyertes éveire nagyon büszke vagyok. Mert azok az eredmények alapozták meg a későbbi, egyéb címeimet Újpesten, a Ferencvárosban, Győrött, vagy az MTK-nál."

 

Korábban Garami korábban azt is elmondta, hogy azért is lett megszállott edző, mert nem futballozhatta ki magát, így a kispadok mellől élte tovább a szeretett sportját, illetve a futballal kapcsolatos egyetlen fájdalma, hogy nemzetközi szinten sosem sikerült odáig eljutnia egyetlen klubcsapatával sem, amit már hosszú távon jegyeznek.

 

A mesteredző játékos-pályafutását a Pécsi Dózsa csapatában kezdte. Tíz évvel később a PVSK, majd a Komlói Bányász játékosa lett, szerepelt az ifjúsági válogatottban, pályafutását 1967-ben a PVSK-ban fejezte be.

 

A PMSC felnőtt csapatának vezetőedzői posztját 1985-től 1992-ig töltötte be, és olyan, máig megismételhetetlen eredményeket ért el Baranyában, amivel a klub legsikeresebb edzői közé emelik. Csapatával az élvonalban 1986-ban ezüst-, 1991-ben bronzérmes lett, a Magyar Kupában 1987-ben és 1990-ben is döntőt játszott, amelyet az első alkalommal elveszített, másodszor viszont megnyert. Ezt követően természetesen sorban álltak érte a fővárosi klubok, Garami elfogadta az Újpest ajánlatát, majd ült az MTK, a Győri ETO és a Ferencváros kispadján is, 1987-ben öt mérkőzésen szövetségi kapitányként is irányította a magyar válogatottat, mérlege két győzelem, egy döntetlen és két vereség volt.

 

Amikor 2008. szeptember 19-én 626. alkalommal ült a kispadon élvonalbeli mérkőzésen, Garami megdöntötte Lakat Károly csúcsát, 2013 tavaszán pedig az NB I történetének legidősebb szakvezetője lett, sőt 75 évesen egész Európában rekorder volt az aktív edzők között. Vezetőedzői tevékenységét 2015 nyarán háromszoros bajnokként (1997, 2004, 2008) és ötszörös Magyar Kupa-győztesként (1990, 1997, 1998, 2003, 2004), 797 élvonalbeli meccsel a háta mögött fejezte be.

 

A Magyar Érdemrend lovagkeresztjével 2013-ban tüntették ki, az Orth György-díjat két alkalommal kapta meg, 2008-ban pedig az év legjobb edzőjévé választották.