nb1.hu

Hivatalos bejelentés.

A Mezőkövesd második csapatánál Takács Péter váltja Elek Norbertet a kispadon. Takács játékos-edzőként fog dolgozni az NB III-ban szereplő együttesnél. A 30 éves labdarúgó az őszi idényben a DEAC-ban szerepelt. 
 
A kövesdiek hivatalos weboldala egy interjút készített a trénerrel, ezt változtatás nélkül közöljük:
 
"Takács Péter irányítja második csapatunkat a tavaszi szezonban. A fiatal, 30 éves szakemberrel játékos pályafutásáról, a városunkban eltöltött évekről és terveiről is beszélgettünk.
 
Mesélj a játékos pályafutásodról!
 
– Diósgyőrben nevelkedtem, majd az MTK-hoz kerültem, mely után ismét a DVTK játékosa lettem. Egy rövid pápai kitérőt követően újra Diósgyőrben folytattam a pályafutásomat, majd Mezőkövesdre igazoltam, ahol két szép évet töltöttem el. A következő állomáshelyem Békéscsaba volt, majd játszottam Cegléden, Kazincbarcikán és Dorogon, míg legutóbb Debrecenben, a DEAC együttesében szerepeltem. Ezután jött egy megkeresés, hogy Mezőkövesden lehetnék játékosedző, ehhez megvan a képesítésem és elfogadtam az ajánlatot.
 
Hogyan emlékszel vissza a Mezőkövesden eltöltött időszakra?
 
– Nagyon büszke vagyok a mezőkövesdi időszakra, hiszen amellett, hogy nagyszerű labdarúgókkal játszhattam együtt, a csapatkapitányi tisztséget is betölthettem, szép emlékek kötnek a városhoz. Két évet futballoztam itt, játszottam a klub első élvonalbeli idényében, majd azt követően az NB II.-ben is. Sajnos a feljutás akkor nem sikerült, viszont egyénileg itt volt a legjobb szezonom karrierem során, ugyanis 12 góllal házigólkirály lettem. Tudom, hogy Mezőkövesden nagyon szeretik a focit, elnök úr is nagy focirajongó, úgyhogy nagyon pozitívan tekintek vissza arra az időszakra.
 
Kitől, kiktől tanultad a legtöbbet a szakmáról?
 
– Senkit sem szeretnék kiemelni, ugyanakkor azt elmondhatom, hogy mindenkitől tanultam valamit. Minden edzőmre nagy tisztelettel tekintettem pályafutásom során, az évek alatt tapasztaltam jót is, rosszat is, de természetesen a jóra szívesebben emlékszik vissza az ember.
 
Dolgoztál edzőként korábban?
 
– Ez számomra egy nagyon új dolog, éppen ezért nagyon izgatott vagyok. Úgy gondolom, hogy egy komoly feladatot kaptam, de erre már játékos koromban is készültem, ugyanis sok szituációban edző fejjel gondolkodtam. Úgy gondolom, hogy ez az én utam, bízom benne, hogy így is fog maradni és ezt igyekszem is bebizonyítani.
 
Milyen képesítéssel rendelkezel?
 
– UEFA B licencem van jelenleg, de szeretnék tovább fejlődni, terveim között szerepel az UEFA A, majd később az UEFA Pro licence megszerzése is, úgyhogy a tanulásnak még lesz folytatása.
 
Milyen tervekkel, célokkal érkeztél Mezőkövesdre?
 
– A futballt elsősorban az eredményesség szempontjából érdemes nézni, úgyhogy legfontosabb számomra az, hogy a csapat bennmaradjon az NB III.-ban. Nagyon fontos továbbá az is, hogy segítsem a játékosok fejlődését, lényeges, hogy napról-napra jobbak legyenek és olyan mentalitást vegyenek át, aminek segítségével mindig minden helyzetből a lehető legtöbbet, legjobbat hozzák majd ki.
 
Hogyan fog alakulni a felkészülés?
 
– Január 11-én kezdtük a munkát és héthetes felkészülésünk lesz, amiben több edzőmérkőzés is szerepel. Szándékosan nem raktam be sok hétközi edzőmeccset, hogy minél többet tudjunk a csapat taktikával foglalkozni. Az biztos, hogy nagyon precíznek kell lennünk, sok fiatal játékosunk van, akiknek a pályán úgy kell játszaniuk, hogy ne legyen bennük kétely, azaz minden szituációban tudják, hogy mi a helyes megoldás. „Mankókat” kell majd nekik adni és segíteni kell őket a döntések meghozatalában. Ez a legfontosabb cél és az, hogy az erőnlétük is rendben legyen.
 
Hány edzőmérkőzés szerepel a programban?
 
– Néhány napon belül lesz végleges a programunk, az biztos, hogy játszani fogunk az Alsózsolca, az Eger, valamint a DVTK U19-es csapatával. A további program egyelőre képlékeny, de hamarosan meglesz a teljes menetrendünk.
 
A játékoskeretben várható-e változás? Lesznek-e távozók, érkezők?
 
– Most elsőként a kerethez tartozó játékosokat szeretném megismerni, mindenkihez nagy bizalommal fogok fordulni. Később meglátjuk, hogy erősítésre szorul-e a csapat.
 
Számítasz-e az első csapatból visszajátszókra?
 
– Természetesen számítok, úgy gondolom, hogy lesz erre lehetőség. Nagyon tisztelem Pintér Attila vezetőedzőt, nagyon szép eredményeket ért el eddig is, úgy gondolom, hogy tőle is nagyon sokat tanulhatok. Bízom benne, hogy tudom segíteni a visszajátszó játékosok fejlődését, ez is egy cél és szép feladat lesz. Azt ígérhetem, hogy mindenben partner leszek, bízom benne, hogy szoros lesz az együttműködés a két csapat között. Természetesen a prioritást az első csapat fogja élvezni, de nekünk a célunk a bennmaradás és ezt is szem előtt kell tartanunk. Ehhez még hozzáteszem, hogy az U19-es csapattal is szoros lesz a kapcsolatunk, hiszen lesz átmenet a két együttes között.
 
Mit lehet tudni a szakmai stábról? Kik fogják segíteni a munkádat?
 
– Elsősorban Horváth Tamás utánpótlás szakmai vezető fogja segíteni a munkámat, Bukta Norbert a kapusedző, valamint Sikur György a masszőrünk és Halmay Csaba személyében egy erőnléti edző is segíteni fog.
 
Mit vársz a tavaszi szezontól?
 
– Azt gondolom és abban bízom, hogy egy jó stílusú csapatot tudunk majd kialakítani. Ha ezt sikerül megvalósítani, remélem, hogy az eredmények is jönni fognak.
 
Takács Péter, második csapatunk vezetőedzője Elek Norbertet váltotta a kispadon."
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC