nb1.hu

Megvan a DVSC új vezetőedzője

Hivatalos bejelentés.

ÍME, A DVSC BEJELENTÉSE:

 
"Megtisztelő a felkérés a szakember számára.
 
Edzőváltáson esett át a DVSC második csapata, amely az NB III-as küzdelemsorozat előző kiírásában sokáig a kiesés ellen harcolt, ám a bajnokság utolsó előtti fordulójában bebiztosította harmadosztályban való maradását.
 
A szezon végeztével távozott Igor Bogdanovics vezetőedző, akinek helyét a Debreceni Labdarúgó Akadémia U17-es csapatának edzője, Szűcs János vette át.
 
– Megtisztelő a felkérés, ami azt mutatja, hogy a vezetőség elégedett az eddigi munkámmal, és bíznak bennem a jövőben is– fogalmazott Szűcs János. – Erre a feladatra is úgy tekintek, mint minden eddigi csapatomnál. Arra törekszem, hogy a játékosokból kihozzam a maximumot, és általuk én is még tovább fejlődjek. Dolgoztam már felnőttcsapattal, így nem lesz idegen ez a szerepkör számomra.
 
Szűcs János honlapunknak adott interjújában elmondta, elsődleges céljuk az lesz, mint az utánpótlásban. – Az a legfontosabb, hogy a játékosokat hatékonyan képezzük és fejlesszük, ezáltal minél közelebb kerüljenek a DVSC felnőttcsapatához. Természetesen az is célunk, hogy olyan szervezett, élvezhető játékot nyújtsunk, ami eredményességgel is párosul.
 
Szűcs János és Máté Péter dolgozik tehát tovább az NB III-as együttesnél, amely június 28-án kezdi meg a felkészülést."
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC