Diósd – A bajba került drukkeren négyen próbáltak segíteni.
Kis híján tragédiába torkollott az NB III Közép csoportjának harmadik fordulójában rendezett Szigetszentmiklós–Békéscsaba II (3–0) mérkőzés. Az egyik szurkoló elesett a lelátón, és lenyelte a nyelvét, az életét Schrötter László, a hazai csapat gyúrója mentette meg.
A találkozó elején az egyik hazai szurkoló rosszul lett a lelátón. Először Borsos Balázs erőnléti edző és Tamási Zoltán, a szigetszentmiklósiak U19-es csapatának edzője, majd Szabó Kálmán, a klub technikai vezetője és Schrötter László, az SZTK gyúrója sietett a bajba jutott drukker segítségére, végül utóbbi oldotta meg a helyzetet – olvasható az sztkfutball.hu-n.
Mint kiderült, a szurkoló epilepsziás rohamot kapott, melynek következtében elesett a lelátón, és lenyelte a nyelvét. A hazaiak csapat drukkerét később a mentők kórházba szállítottak.