Remekel a csapatával.
TÁRSOLDALUNK, AZ ERDELYSPORT.HU ÍRÁSA:
"Ott születtem, ahol Kratochfill Lajos! Tudod ki volt ő?”, kérdezi kedélyesen mosolyogva, ugyanakkor a szülőföldre és annak híres szülöttére egyszerre büszkén. Miután férfiasan bevallom, hogy nem, hozzáteszi: „És ha azt mondom, Baróti Lajos?”. Így már mindjárt más, ki ne hallott volna a magyar válogatottat 1957 és 1966 között szövetségi kapitányként irányító szakemberről, aki később vezette Peru válogatottját, klubedzői pályafutását pedig a Győr, a Vasas és az Újpest után a világhírű Benficánál fejezte be 1972-ben. Éppen abban az évben, amikor Nagy Sándor megszületett…
Na de ki is az a Nagy Sándor, aki szintén Erdővidék központjában született és a közeli Köpec faluból indult el – ha nem is világhódító útjára, de a magyar labdarúgás élvonalába. Az NB I-ben 170-nél is többször, hivatalos tétmérkőzésen pedig mintegy 670-szer léphetett pályára a kilencvenes években. Jelen pillanatban pedig az NB III-ban listavezető Tiszakécske edzője.
„Köpecen születtem, a falu csapatában, majd a Baróti Bányászban, aztán Sepsi OSK elődjében kezdetem el focizni. Mint minden székely gyereknek, aki focizott, nekem is Bölöni László volt a kedvencem. Amikor ő gólt lőtt a román mezben, akkor számomra nem is Románia szerzett gólt. Rajongtam a Steauáért is, amely ezer szállal fűződik a magyarokhoz, elég, ha csak Bölöni vagy Jenei Imre nevét említem”, emlékezik vissza gyerekkorára.
Mint oly sokan azokban a zavaros időkben, a rendszerváltás után szülei Magyarországon telepedtek le, ő pedig az MTK-hoz került. „Nehéz volt a váltás! Ott kellett hagynom a rokonokat, a barátokat, a gyerekkori szerelmemet. Ráadásul az MTK-hoz kerülve azzal kellett szembesülnöm, hogy a Sepsiszentgyörgy felnőtt csapatából a kék-fehérek ifijei közé kerültem. Egy év kemény munkájára volt szükségem ahhoz, hogy beverekedjem magam az első csapatba, majd a Vasas ellen bemutatkozhattam az élvonalban”, idézi fel a magyarországi kezdeteket Nagy.
BKV Előre, Diósgyőr, Nyíregyháza, Tatabánya, Kecskemét a további útja az első három magyar osztályban. Vajon miként értékeli utólag labdarúgó pályafutását? „Az MTK-ban megéltem a mennyet és a poklot is: voltam tagja bajnok és kieső csapatnak egyaránt. Játszottam Diósgyőrben, ahol 27.000 ember előtt vertük meg a Ferencvárost. Diósgyőrben olyan rajongás és tisztelet övezte a játékosokat, hogy azt minden futballistának csak kívánni tudom. Aztán átkerültem az ősi rivális Nyíregyházára, ahol le is telepedtem. Annak ellenére, hogy a nagy ellenségtől jöttem, elfogadtak itt. Talán lehetett volna több is benne, de elégedett vagyok a pályafutásommal”, összegzi.
Egy apró hiányérzete mégiscsak van: a válogatottság. „Gondolj csak bele, székely embernek ez lett volna a legnagyobb elismerés”.
Talán ha nincs az az eset Véber Györggyel. Bicskei Bertalan volt akkor a szövetségi kapitány, aki korábban edzette Nagyot és szemmel kísérte teljesítményét…
Véber György az Újpest ünnepelt sztárja volt, amikor egy Diósgyőr elleni mérkőzésen Nagy Sándor egy szerencsétlen ütközés során eltörte az akkor 29 éves játékos lábát. „Ez az eset sajnos életem végéig el fog kísérni. Nem akartam sérülést okozni, ez sajnos benne van a sportban. Azzal vigasztalom magam, hogy velem is előfordulhatott volna. Na meg azzal, hogy azóta baráti viszonyba kerültem Véber Gyurival”."
Az interjú további része itt olvasható:
Nagy Sándor: A székely vér nem válik vízzé!
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)
