nb1.hu

Majos-Misleny: a kiütés ellenére sem volt elégedett az edző – reakció

22 meccs után is várat magára a sereghajtó első győzelme.

A veretlen felkészülés után az első tétmeccsét is megnyerte a Kozármisleny, a Majos volt a csapat ellenfele.
 
A vezetőedzője nélkül volt kénytelen kiállni a vendégcsapat, hiszen még az ősszel eltiltották. Az első találatra az első játékrész hajrájáig kellett várni, majd három perccel később meg is duplázták az előnyüket a mislenyiek. A második félidőben is megduplázták a góljaik számár, így 4-0-ás végeredménnyel zárult a meccs.
 
A mérkőzés után így értékelt Nagy Gábor, a Kozármisleny pályaedzője:
 
,,Az első félidő kiegyenlített mezőnyjátékot hozott, az ellenfélnek több lehetősége volt a kapunk előterében, nekünk több helyzetünk volt az ellenfél kapuja előtt. A Majos agilisabban játszott ebben a játékrészben, így több párharcot nyertek meg, mint mi. Támadójátékunk – a helyzeteink ellenére – pontatlan és kiismerhető volt. Az egész mérkőzés kimenetelét meghatározta, hogy a félidő végén 2 gólt tudtunk szerezni és ez fordulópont volt a mérkőzés kimenetelét tekintve. (Az első gól kifejezetten szép és tudatos volt.) A 2. félidőben ellenőrzésünk alatt tartottuk a mérkőzést, tudatosabb volt a támadó játékunk és a labdaszerzésünk is feljavult. A 3. gól után magabiztossá vált a csapat és újabb gólt szerezve magabiztos győzelmet arattunk az eredmény tekintetében. A további eredményesség elérése/fenntartása érdekében azonban fontos feladat lesz reálisan értékelni majd a mérkőzést mert bizony az első félidőben mutatott teljesítmény (agilitás hiánya, pontatlan játék, helyzetkihasználási mutató) miatt nehéz helyzetbe is kerülhettünk volna, amiből kemény feladat lett volna eredményesen kijönni a mérkőzésből. A közönség szórakoztató játék nem csak a nézők hiánya miatt maradt el. Fentieket is figyelembe véve azonban jár a gratuláció a játékosoknak és a jövőbeni sikereink záloga lehet továbbá, hogy a vezetőedzőnk újra elfoglalhatja majd pozícióját a játéktér mellett. A csapat ezzel a győzelemmel kíván újabb, sportszakmai sikerekben is gazdag 50 évet a csapat tulajdonosának. A Majosi csapatnak sikert kívánok az első győzelmük elérése érdekében!"
 
Majosi SE – HR-Rent Kozármisleny 0-4 (0-2)
NB III-as bajnoki labdarúgó mérkőzés, Majos, zárt kapuk mögött
Vezette: Kiss A. (Molnár A., Schweighardt D.)
Majosi SE: Genzler – Széles, Kugli, Ledneczki, Petrovics – Nagy N. (Hock 56.), Pál (Szeiler 80.), Loch (Varga Z. 86.) – Nagy Zs., Vituska (Bognár 56.), Simó (Kovács G. 80.)
Vezetőedző: Tihanyvári László
HR-Rent Kozármisleny: Somogyi – Ulakity (Horvát 46.), Horváth D., Füredi, Turi – Fenyvesi, Kozics (Nagy E. 73.) – Szabó D. (Csomós 83.), Kirchner, Vajda (Berdó 59.) – Hampuk (Csernik 83.)
Megbízott edző: Nagy Gábor
Gólszerzők: Vajda 42., Hampuk 45., Hampuk 54., Kirchner 93. percben.
Sárga lap: Ledneczki 21., Nagy N. 56., Pál 71., Hock 79., Petrovics 80., Kovács E. 86. illetve Turi 19., Füredi 49. percben.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC