nb1.hu

Ma ünnepli 44. születésnapját a Ferencváros legendája – VIDEÓ

Budapest - Lipcsei Péter 648 mérkőzést játszott zöld-fehér mezben.

Lipcsei Péter karrierjét az NB II-es Kazincbarcikában kezdte, majd 1990-ben a Ferencvároshoz szerződött. Első ferencvárosi mérkőzését pont az Újpest otthonában játszotta, ahol a zöld-fehérek 5-0-ra győztek.

 

A középpályás eleinte az 5-ös mezben játszott, majd Limperger Zsolt iránti tiszteletből évekig övé lett a 6-os dressz.

 

A Ferencvárosban nyújtott kiemelkedő teljesítményének köszönhetően 1995-ben leigazolta az abszolút elitklubnak számító FC Porto. Az akkor már évek óta válogatott Lipcsei Portugáliában is klasszis teljesítményt nyújtott, de súlyos térdsérülést szenvedett.

 

Az 1997/1998-as szezonban kölcsönben visszatért klubunkhoz, majd 1998 és 2000 között a Salzburgot erősítette.

 

Lipcsei második nagy ferencvárosi korszaka 2000-ben kezdődött, ahol eleinte a sikerek, majd az NB II-es kizárás idején hűsége miatt vált a szurkolók első számú kedvencévé.

 

A zöld-fehérek korábbi játékosa a 2008/2009-es szezonban újabb súlyos sérülést szenvedett, de ezúttal sem adta fel, és visszatért a pályára. Ennek a kitartásnak is köszönhető, hogy 2010-ben az utolsó mérkőzésén ját játszotta a Ferencvárosban, amivel egyedüli csúcstartóvá vált az FTC történelmében.

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC