nb1.hu

Körösladány: az MTK-ban is megforduló támadó érkezett

Hivatalos bejelentés.

A Körösladány közleménye:
 
"Minimális játékosmozgás volt télen NBIII-as csapatunknál, hiszen az egyetlen távozó játékosunk mellett két támadót igazoltunk. Czirok József után Németh Ádám csatlakozott az együtteshez, aki már a felkészülési mérkőzéseken is részt vett.
 
A támadó szekciót erősíti majd tavasszal a 20 esztendős Németh Ádám, aki ősszel kölcsönben az NBIII-as Tiszaújvárosban játszott, előtte pedig az NBII-ben próbálhatta ki magát első felnőtt mérkőzésein a Dorog színeiben. A Nyíregyházán és az MTK utánpótlásában nevelkedett futballista már az edzőmérkőzéseken is szerepelt csapatunkban, az Előre II. ellen pedig eredményes is volt.
 
Ádámnak sok sikert kívánunk körösladányi színekben!"
 
Körösladányi MSK
 
Érkezők: Czirok József (Gyulai Termál FC), Németh Ádám (Dorog)
Távozók: Papp Zsolt (külföldi munkavállalás), Bartik Milán (Gyomaendrőd), Ilyés Tamás (Békéscsabai Előre, kölcsönből vissza)
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC