Hivatalos bejelentés.
A KOZÁRMISLENY KÖZLEMÉNYE:
"A román másodosztályt is megjárt, korábbi korosztályos válogatott középpályással bővült keretünk. A pécsi származású Takács Martin az NB III. Nyugati csoportjának harmadik helyezettjétől, a VLS Veszprém csapatától érkezett.
Nem ismeretlen a kozármislenyi stadion Takács Martin számára, hiszen a 22 éves, ballábas középpályás pécsi származású, és gyerekként sokszor vendégszerepelt pályánkon. A Góliát FC-ben kezdett ismerkedni a játékkal, majd alig pár hónap után leigazolta a PMFC. Amikor akadémiai korosztályos lett, Győrbe igazolt, ahonnan egy idény után a fővárosba, a Ferencvároshoz távozott.
Felnőtt bemutatkozása is Baranya megyében, egészen pontosan Komlón történt, ahol 17 évesen az FTC II. csapatának tagjaként csereként lépett pályára az NB III. Közép-csoportjában. Élete első felnőtt gólját a rákövetkező szezonban, már a Videoton II. csapatának középpályásaként szerezte – éppen legutóbbi csapata, a VLS Veszprém ellen talált be.
A Videoton második csapatától igazolt Csíkszeredára, ahol a román második ligában töltött el egy évet. Onnan a Credobus Mosonmagyróvárhoz tért haza, majd Veszprém érintésével érkezett vissza Baranya megyébe, a HR-Rent Kozármislenyhez.
Köszöntjük a csapatnál, sikerekben gazdag szereplést kívánunk neki Mislenyben!"
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)