nb1.hu

Kalapot emelt a Szekszárd trénere ellenfele előtt

Hősiesen őrizték kapujukat.

Rémálomszerűen kezdődött a pécsi vendégjáték a Szekszárdnak. A hálót egyébként is ritkán megzörgető csapat már a 3. percben hátrányba került egy védelmi rövidzárlatot követően. Azonban nem estek kétségbe a vendégek, sőt, szépen lassan visszajöttek a meccsbe, és egyenlő féllé váltak, aminek meg is lett az eredménye, a 38. percben Hegedüs harcolt ki egy büntetőt, amit Arena értékesített. Bár a második játékrészben végig dominált a Pécs, a hősiesen védekező Szekszárd pontot lopott vendéglátójától.
 
– Úgy gondolom, hogy az első félidőben partiban voltunk játékban is, és nagyon örülök, bár nagyon gyorsan kaptunk gólt, túllelkesedtük azt a szituációt, egymásba rugdaltuk a labdát, de utána meg tudtuk valósítani azokat a játék elképzeléseket, amikkel pályára léptünk. A második félidőben egy nagyon-nagyon jó Pécs jött ki. Nagyon jól széthúzták a játékot, nagyon nehéz ellenük védekezni, és ebből kifolyólag nem is tudtunk labdát birtokolni. Hősiesen védekeztek a játékosaim. Olyan szempontból igazságosnak gondolom az eredményt, hogy az erő befektetés, amit mi beletettünk a mérkőzésbe, a miatt nem érdemeltük meg, hogy kikapjunk, a Pécs meg annyira jól játszott, hogy nem érdemelték meg, hogy ne szerezzenek pontot. Egyébként le a kalappal Vas Laci és csapata előtt. Nagyon jó focit játszanak, nagyon agresszívek. Ritkán találkozunk olyan csapattal, amely ilyen magas pressinggel játszik. Próbáltunk erre készülni a héten, amennyire tudtunk. Az egyik legjobb csapat a Pécs, amivel játszottunk eddig az idényben – értékelt Kvanduk János a mérkőzést követően.
 
A mérkőzés 38. percében büntetőből betaláló Arena Ármint is faggattuk a mérkőzést követően. Azt is szerettük tőle megtudni mi futott át a fején, amikor a büntetőpont felé közeledett.
 
– Semmi más, csak az, hogy muszáj belőnöm az egész csapat érdekében. Tudjuk, milyen helyzetben vagyunk. Nagyon fontos tizenegyes volt – válaszolta, majd arra is válaszolt, elégedettek lehetnek-e az 1 ponttal: – A múlt heti vereség után mindenképpen elégedettek lehetünk, mivel pontot szereztünk itt Pécsen. Aki azt gondolja, hogy a Pécs egy gyenge csapat, az rosszul teszi. Itt nagyon nehéz nyerni mindenkinek. Számunkra reális ez a döntetlen.
 
– Jövő héten a Szentlőrincet fogadjuk. A tabella első felében lévő csapatokkal mindig jó meccset játszunk. Innentől kezdve mindenképp pontot kell szereznünk minden meccsen – beszélt már a jövőről Ármin. – Próbálunk nem foglalkozni a mögöttünk levőkkel, de azért ilyen helyzetben mindenki nézegeti a tabellát, számolgat. Úgy gondolom, ha csináljuk tovább így a munkát, akkor nem lesz semmi baj.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC