Hivatalos bejelentés.
A JÁSZBERÉNY KÖZLEMÉNYE:
"Menczeles Iván és Balla Zoltán szerződtetése után harmadik átigazolási tervünkre is pont került szerdán este.
Ha szép lassan is, de azért haladunk az eltervezett úton – újságolta örömmel honlapunknak felnőtt szakágvezetőnk, Besenyi Gábor. – Tegnap este sikerült megegyeznem a Nagykátával Papp Norbert átigazolási ügyében. A kapus már eddig is velünk készült, mi több felkészülési meccseken is pályára lépett, ám most került csak aláírás átigazolási lapjára. Ezzel úgy gondolom, a kapuskérdést megoldottuk. Most már igazából Aranyos Mózes távozása miatt csak egy belső védőre lenne szükségünk, bár azért egy támadót is szívesen fogadnánk. Az elképzelésünk megvan ez irányban is, a megbeszéléseket megkezdtük kiszemeltünkkel, illetve klubjával. Remélhetően napokon belül eredményesen zárulnak tárgyalásaink.
Csapatunk következő felkészülési meccsét szombaton 10 órakor, Tiszafüreden vívja."