Hivatalos bejelentés.
Újabb játékossal erősödött az NB III Keleti csoportjának 19. helyén álló Jászberény csapata. Íme, a klub közleménye:
"Bár a nyári átigazolási időszak már régen – augusztus 31. – véget ért, a szabad státuszú játékosok, illetve a bajnokság(ok)tól visszalépő együttesek labdarúgói menet közben is szerződtethetők.
Az NB III Közép csoportjától közelmúltban visszalépett Balassagyarmatból igazolt már klubunk az elmúlt hetekben. A védő Lami Bálint azóta meghatározó tagja lett csapatunk, mindhárom mérkőzésünket végig játszotta és ezeken 7 pontot szerzett együttesünk.
Ma egy másik volt gyarmati futballistával sikerült megegyeznünk. A 22 éves támadó, Mertse Ábel Diósgyőrben nevelkedett, ott is mutatkozott be az NB III-ban. Az előző szezont a harmadosztályú Vác gárdájában töltötte és 39 meccsen 18 gólt szerzett! A nyáron igazolt a BSE-hez, ahol a nógrádi klub visszalépéséig két bajnoki gólt szerzett.
Mertse Ábel jászberényi szerepléséhez sok sikert kívánunk!"
Mertse ebben a szezonban nyolc tétmeccsen lépett pályára, ezeken két gólt szerzett. A Jászberény szombaton a Tiszaújváros otthonában lép pályára.