nb1.hu

Így juthat vissza 3 év után az NB III-ba Budapest bajnoka

Idegenben kell bizonyítaniuk az osztályozón.

Hiába játszott „csak” 0-0-t az osztályozó odavágóján hazai pályán a Budapest bajnokság első helyezettje a Pénzügyőr a Balmazújváros ellen, valós esélyük maradt a budapestieknek arra, hogy visszajussanak az NB III-ba.
 
A klub honlapja a következőket írta:
 
„2019. június 02-án 2-1-es vereséget szenvedtünk a III. KER. TVE csapatától, így kiestünk a harmadosztályból. Egy ötödik, majd egy negyedik hely után, idén végre bajnokok lettünk, így megnyílt az út az NB3-ba való feljutáshoz. Elmúlt vasárnap sajnos nem tudtunk előnyt szerezni a Balmazújváros elleni osztályozó első mérkőzésén, de sokak szerint döntő lehet, hogy hazai pályán nem kaptunk gólt, hiszen amennyiben a visszavágón betalálunk a balmaziak hálójába, akkor akár egy döntetlennel is feljuthatunk az NB3-ba.
 
Az utóbbi évek legfontosabb mérkőzése következik. Szurkolói busz végül nem indul, de remélhetően nagyon sokan útra kelünk majd autóval, illetve tömegközlekedéssel, hiszen vasárnap a csapat mellett van a helyünk, és ha sikerrel járunk, akkor ugye senki sem szeretne kimaradni az ünneplésből.”
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC