nb1.hu

Hatalmas megyei rangadó következik

Egymást üldözik a tabellán a felek.

A bajnokság harmadánál megyei rangadót rendeznek az NB III Keleti csoportjában. A Szolnoki MÁV FC és a Jászberényi FC azonos pontszámmal áll a negyedik-, illetve a harmadik helyen – írta a Szolnok honlapja.
 
MOLNÁR TAMÁS, SZOLNOKI MÁV FC: Kicsit a várakozás felett teljesítünk, legalábbis, amiket nyáron megfogalmaztunk magunknak. Mert nem gondoltuk volna, hogy ilyen hamar sikerül összeállnia a keretnek. Én úgy számítottam, hogy a hetedik- nyolcadik forduló körül összeállunk, de már a második- harmadik forduló körül kirajzolódott, hogy itt azért magasabb célokat is meg lehet fogalmazni. És nem egy szedett- vedett banda benyomását fogjuk kelteni ebben a bajnokságban.
 
TISZA KÁLMÁN, SZOLNOKI MÁV FC: Jók a tapasztalatok, bár a szezon kezdete előtt egy, vagy két héttel állt össze a társaság. Sőt, szezon közben érkezett Németh Ádám, de azt mondhatom, hogy jó kis összetartó társaság alakult ki. Kilenc forduló alatt úgy gondolom, hogy tisztességesen helytálltunk, sőt, szerintem többet is nyújtottunk, mint amire a keret is, meg a vezetők is számítottak egy ilyen fiatal, összeszokatlan társaságtól.
 
Pedig a Salgótarján elleni hazai 0-0-val kezdődött a szezon, az ilyesmi pedig akár a bili füléhez hasonlóan letörtté is tehetne egy osztályváltást követő gyakorlatilag teljes vérátömlesztést kapó csapatot. Nem így lett.
 
SIMON ATTILA, SZOLNOKI MÁV FC: A kezdeti picit nehézségek ellenére azt mondhatom, hogy az első mérkőzés az nem úgy sikerült. De onnantól kezdve szerintem egy nagyon szépen felfelé ívelő játékot mutat a csapat és azt gondolom, hogy azon az úton vagyunk, amin szeretnénk lenni, úgyhogy nagyon bizakodó vagyok.  
 
Hazai pályán eddig két pontot vesztett a csapat, a nyitóforduló döntetlenje után a Tiszaújvárost, az azóta listavezetővé lépő újonc Sényőt és a Füzesgyarmatot is legyőzte. Múlt vasárnap pedig a DEAC-ot 5-1-gyel küldte haza. A négygólos siker annak fényében igazán érdekes, hogy előtte egy héttel Egerben kikapott a MÁV.
 
MOLNÁR TAMÁS: Egy újjáalakuló csapatnál ez benne van, hogy jönnek nagy győzelmek, jönnek sikeres mérkőzések és olykor bejön egy- két pofon. Tehát egy alakuló csapatnál akár a nyírbátori vereség, akár az egri vereség, azt gondolom, hogy úgymond kellenek. Tehát alakítja a csapatot, formálja a társaságot egy- egy ilyen pofon. Ez a kérdés, hogy ebből hogy tudunk kijönni.
 
Eddigi tizenkilenc pontját huszonkét lőtt góllal szerezte a csapat.
 
SIMON ATTILA: Természetesen én csatár vagyok, engem a gólok minősítenek. Szóval hiába igazoltam volna, hogy én is futok bármennyit, védekezek, szerintem senkit nem érdekelt volna. Mert nekem nyilván egyrészt nem ez az erényem, másrészt meg nem azért szerződtettek. Befejező csatárként nyilván tőlem a gólokat várják. Hála Istennek igen, azt mondhatom, hogy a kilenc meccsen a tíz gólt azt én is aláírtam volna így kezdésnek. Még emellett azt mondom, hogy maradt még bennem egy- két gól. De hát nyilván minden helyzetet nem tudnék belőni, mert akkor valószínűleg nem itt fociznék.
 
Vasárnap a harmadához ér a harmadosztályú bajnokság. A tizedik fordulóban pedig megyei rangadót rendeznek, méghozzá nem is akármilyet. A negyedik Szolnoki MÁV FC a vele azonos pontszámmal álló, de több lőtt góljának köszönhetően a harmadik helyen álló Jászberényt fogadja.
 
TISZA KÁLMÁN: Négy évet töltöttem el ott, sokat adott nekem a klub, de amúgy is: szolnoki vagyok, a Szolnok színeiért küzdök.
 
A Jászberény pazarul indított idegenben, hiszen Cigándon, Gyöngyösön és Füzesgyarmaton is nyert. Viszont legutóbbi két vizitációja alkalmával kikapott.  Egerben 3-2-re, a DEAC-nál pedig 5-1-re.
 
MOLNÁR TAMÁS: Nem mondom azt, hogy aki most nyer, az meg fogja nyerni a bajnokságot, nyilván, valamilyen szinten előnybe kerül. De nem szabad úgy tekintenünk erre a mérkőzésre, mint sorsdöntő és sorsfordító. Mert egy bajnokság tényleg hosszú. Majd május- júniusban fog eldőlni, hogy ki hol végez. Nyilván egy megyei rangadó. Készüljenek ők is nyugodtan, mi is ugyanúgy készülünk. És játsszunk egy jó mérkőzést, amelyen nyilván nekünk egyértelműen a győzelem a cél.
 
A tízgólos szolnoki Simon Attilát az eddig hét gólt szerző jászberényi Farkas János követi a mesterlövészek különversenyén. Így aligha képzelhető el, hogy akár a szolnoki, akár a jászberényi kapus is a foglalkoztatás teljes hiányára panaszkodna vasárnap délután.
 
TISZA KÁLMÁN: Szeretnénk győzni, de úgy gondolom, bármennyire is rangadó, szezon elején- közepén vagyunk, húsz mérkőzés lesz még hátra, tehát tragédia nem történik, ha kikapunk, de mindenképpen a győzelem céljával lépünk pályára.
 
Előzetesen nézőbarát mérkőzés várható, hiszen Jászberényből különbusz indul a meccsre, biztosra vehető, hogy jó néhány berényi drukker egyénileg is érkezni fog. De nem csak a remélt jó hangulat miatt lenne dőreség kihagyni a derbyt, hanem azért sem, mert a Jászberény 25-, a Szolnok 22 gólt lőtt eddig, azaz meccsenként több mint kettőt- kettőt.
 
SIMON ATTILA: Remélem, hogy tényleg igazi rangadó- hangulata lesz és sokan kilátogatnak a Szolnok- szurkolók. Bár szerintem ezzel eddig sem volt probléma, akik kijöttek, azok nagyon pozitívan, a csapat mellett állva biztatták az együttest. Bízom benne, hogy tényleg sokan kilátogatnak és abban is nagyon bizakodó vagyok, hogy ugyanazt a játékstílust, amit játszunk, azt továbbra is rá fogjuk tudni erőltetni az ellenfélre és mi fogjuk irányítani a mérkőzést úgy, ahogy mi szeretnénk.
 
Aki mégis megkockáztatja, hogy nélküle kezdődik el a Szolnoki MÁV FC – Jászberényi FC megyei rangadó a Tiszaligeti Stadionban, az élőben követheti a találkozót vasárnap délután fél háromtól az olajtv.hu oldalon.   
 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC