Hivatalos bejelentés.
A Rákosmente FC – RKSK a Közép-csoportban a 19. helyen áll 11 szerzett ponttal, 7 ponttal lemaradva a már bennmaradó helyen álló Vác mögött. A klub az alábbi bejelentést tette:
"Megkezdte a felkészülést felnőtt csapatunk az Újlak utcai műfüves sportpályánkon. A téli pauza idejére mindenki kapott futóprogramot, így már az alapozás első napján is volt lehetőség az extenzív futásokon túl dinamikusabb, anaerob jellegű gyakorlatokat végezni. Az alapozás célja a játékosok minél jobb erőnléti állapotba hozása a bajnoki rajtig, valamint a lehetséges új játékosok megismerése és feltérképezése.
Ahogyan az félévről-félévre jellemző szokott lenni, úgy most is rengeteg próbázó érkezett az idei első foglalkozásra. Mivel szinte minden fronton szeretnénk megerősíteni együttesünket, a stáb igyekszik minél több játékosnak lehetőséget biztosítani a bizonyításra. Rajtuk kívül további labdarúgók is szóba kerültek, akikkel zajlanak az egyezkedések.
Jelenleg egyetlen játékos távozása bizonyos Széchenyi Zsombor személyében. Zsombi nyáron érkezett hozzánk (de már tavaly télen is terítéken volt a szerződtetése), ezidő alatt három alkalommal volt kezdő, 12-szer pedig csereként beállva próbált lendíteni az együttes támadójátékán.
EDZŐMECCSEK:
2022.01.12. 15:00 III. Kerületi TVE — Rákosmente FC (MLSZ Telki Edzőközpont)
2022.01.19. 11:00 FC Dabas — Rákosmente FC
2022.01.22. 10:00 Hatvan FC — Rákosmente FC
2022.01.26. 18:00 Rákosmente FC — Nagykáta SE
2022.01.29. 11:00 Rákosmente FC — BKV Előre
2022.02.02. 18:00 Tiszafüred — Rákosmente FC"
2022.02.05. 10:00 Vecsés FC — Rákosmente FC