nb1.hu

Gólszegény vízilabdameccsen győzött az Érd

Érd - Öt gól esett a Csepel-Érd meccsen.


A szünetben 3–0-ra vezetett az Érdi VSE, a fordulás után viszont két tizenegyessel közelebb zárkózott a Csepel FC az NB III Nyugati csoportjának 21. fordulójában. Az
érdiek megtartották előnyüket, s egy gólszegény vízilabdameccsen nyertek 3–2-re. A hirtelen leeső nagy mennyiségű csapadék nem tett jót a csepeli stadion pályájának. Az érdiektől Melczer Vilmos mellett csatlakozott a maródiak  áborába Kertész Ferenc és Csiszár Zoltán is. Ennek ellenére remekül kezdték a meccset a vendégek, hiszen egy előrerúgott labdát Tárkányi Gergő vitt be az ötösig, majd onnan remekül centerezett a jó ütemben érkező Németh  ábor Vincének, aki az üres kapuba passzolva szerezte meg a vezetést (0–1). A folytatásban a pálya és a szakadó eső miatt nehezen alakult ki folyamatos játék, ám amint hármat, négyet tudtak passzolni az érdiek egymáshoz,  övelték is az előnyt. A 36. percben Pallagi Botond labdaszerzése után Kelemen Patrikhoz továbbított, aki pedig a szélen lévő Némethhez, az ő beadását nem tudta kiütni a hazaiak kapusa, Juhász Gergely, viszont a hosszún üresen  lló Pallagi Botondnak igen, aki az üres kapuba passzol (0–2). Időközben azonban egy sajnálatos sérülés is történt, amikor Kárász Krisztiánt taposták meg hátulról, csúnyán, ami miatt nem is tudta folytatni a játékot, helyére Ország  éter érkezett. A játékrész hajrájában pedig Koós Gábor előrevágott labdáját rosszul vette le a Csepel FC kapusa, aki az üresen álló Némethhez passzolt, az érdi játékos pedig az üres kapuba lőtt (0–3). A fordulás után sem volt  olyamatos a játék. A csepeliek küzdöttek a szépítésért. Az 57. percben pedig Móri Tamás tizenegyest ítélt a hazaiaknak, amiért Borek Norbert a tócsában lévő labdára rávetődött, majd a csepeliek játékosa átesett rajta. A büntetőt Fisli András értékesítette (1–3). Tíz perccel később ismét tizenegyeshez jutottak a hazaiak, s ezt is belőtte Fisli, így a hajrára 3–2-es érdi előnnyel érkeztek a csapatok. Labdarúgásról továbbra sem lehetett nagyon beszélni a játékra  egyre alkalmatlanabbá váló pályán, de az érdiek megtartották előnyüket és 3–2-es győzelmet arattak. „Inkább az elemekkel küzdöttünk. Olyan nehéz tavaszunk van… Aki itt van közöttünk, az tudja. Az első félidőben úgy tűnt, megvan   meccs, a második félidőben sem volt olyan nagy helyzete az ellenfélnek, de kapták ezt a nagyon véleményes büntetőt, ami felhozta őket. Utána volt még egy tizenegyes, ami viszont jogos volt. Küzdöttünk, de em alakult ki emmiféle  játék, mert a pálya alkalmatlan volt rá. Úgy gondolom, ha nincs ez az első tizenegyes, akkor lehoztuk volna a meccset három nullra” – értékelt Limperger Zsolt.
A két gólt és egy gólpasszt jegyző Németh Gábor Vince szerint jót tett, hogy az elmúlt években többször is gyakorolta a csapat a téli szünetben a vízilabdát.„Utólag visszatekintve úgy érzem, a decemberi vízilabdameccsek  tapasztalatát itt tudtuk kamatoztatni. A viccet félretéve, a pálya alkalmatlan volt arra, hogy bármiféle futballjellegű mérkőzést játszunk. De tudtunk alkalmazkodni a körülményekhez és sikerült nyerni. Örülök, hogy két gólt tudtam szerezni és egy gólpasszt is adtam. Most rajtam volt a sor, hogy hozzátegyek valamit. Örülök, hogy sikerült, de mondom, ez a futballhoz nem hasonlító valami volt” – fogalmazott Németh Gábor Vince.
 
Az Érdi VSE legközelebb március 7-én, 16 órakor lép pályára, amikor a TARR
Andráshida SC-t fogadja az Ercsi úti Sporttelepen.
 
NB III, Nyugati csoport, 21. forduló
Csepel FC–Érdi VSE 2–3 (0–3)
Csepel. V: Móri (Mohos, Aradi)
 
Csepel FC: Juhász G. (Lőrincz, a szünetben) – Teplán. Haraszkó, Hesz, Somodi –
Fisli, Marczinka (Tóth Csaba, 73.), Korozmán, Dévai (Horváth Zoltán, 58.) – Horváth
Ádám, Szabó Ádám.
Vezetőedző: Gabala Krisztián

Érdi VSE: Borek – Kárász (Ország, 36.), Bozsoki, Pallagi, Pintér N. (Kalmár D., 68.)
– Koós, Hegedüs N., Kelemen P. (Kónya B., 81.), Németh G. V. – Tárkányi, Pál
Vezetőedző: Limperger Zsolt
 
Gólszerzők: Fisli (57., 67. – mindkettőt tizenegyesből), ill. Németh G. V. (7., 44.),
Pallagi (37.)

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC