nb1.hu

Ezért szakadt félbe Artner új csapatának a meccse

Kaposvár – A vendégek cseréi voltak a főszereplők.

A kapos.hu tudósítását változtatás nélkül közöljük az újjáalakult Kaposvár kalandjáról.

 

„A találkozót 1-0-ra a hazaiak nyerték, ám a mérkőzés az 58. percben félbeszakadt. Sorozatban ötödik hazai felkészülési mérkőzését játszotta szerdán a Kaposvári Rákóczi. Artner Tamás együttese a múlt pénteki, Kapronca elleni meccs után újra egy külföldi csapat ellen lépett pályára, nevezetesen a szlovén másodosztályban induló Lendva ellen.

 

A mérkőzés szakadó esőben indult, emiatt igencsak felázott a pálya, így túl szép játékot nem láthatott a mintegy 300 kilátogató néző. Küzdést, kemény ütközeteket viszont annál inkább, emiatt kicsit paprikás hangulatú is lett a meccs, az 58. percben pedig egy szabálytalanság után berohantak a vendég cserejátékosok a pályára. A mérkőzést ekkor a játékvezető inkább lefújta.

 

A hétvégén a tervek szerint Lendvára utazik a Rákóczi egy visszavágóra, ezt követően pedig már csak egy felkészülési meccset játszik a csapat. Az utolsó, augusztus 5-i találkozóról korábban már elmondta a klubvezetés, hogy egy tavaly még a Bajnokok Ligájában szereplő együttes érkezhet Kaposvárra, mostanra pedig kiderült, hogy a felújított stadiont a Dinamo Zagreb ellen avathatja fel a Rákóczi.

 

Azt követően pedig már tétmeccset játszik majd legközelebb a Rákóczi, hiszen augusztus közepén elrajtol a bajnokság. A zöld-fehérek első meccsüket a BKV Előre ellen vívják hazai pályán, ha minden igaz, augusztus 11-én pénteken.

 

Az időpont azért nem biztos még, mert a klubvezetés szeretné péntekenként megrendezni a hazai mérkőzéseket, de ehhez egyeztetniük kell minden ellenféllel.”

Íme, az új ETO – csapatkép és teljes keret – NB2.hu

YÍme, az új ETO – csapatkép

Tedd meg első befizetésed, vedd igénybe a 100%-os bónuszt, és fogadj a kedvenc csapatodra vagy sporteseményeidre! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC