nb1.hu

Érd: bejelentettek egy távozót

Kiütés a második edzőmeccsen - reakció.

Második felkészülési mérkőzésén 5-0-ra verte az NB III Keleti csoportjában szereplő Ceglédi VSE-t a Nyugati csoportban érdekelt Érdi VSE.
 
A múlt heti VSK Tököl elleni edzőmeccsen biztonsági okokból több játékosát is nélkülöznie kellett Limperger Zsoltnak, aki a Cegléd ellen már csak Honti Attilára, Kollega Krisztiánra és Varga Tamásra, illetve a múlt héten súlyos sérülést szenvedő Csala Dávidra nem számíthatott. Mellettük pedig Pintér Olivér a tavaszi idénytől az Ercsi Kinizsiben folytatja nagypályás pályafutását.
 
“Az első negyedóra kicsit nyögvenyelős volt, utána viszont végig uraltuk a játékot, sok helyzetünk volt és sok gólt is rúgtunk egy erősnek mondható Ceglédnek. A héten már kicsit készültünk a bajnokságra és viszontláttam biztató dolgokat, de azért kell még élesíteni, viszont még messze a bajnoki kezdés” – értékelt Limperger Zsolt.
 
Az Érdi VSE legközelebb február 6-án, 10 órától az NB III Közép csoportját vezető Kecskeméti TE-t látja vendégül az Ercsi úti Sporttelepen zárt kapuk mögött.
 
Felkészülési mérkőzés
Érdi VSE-Ceglédi VSE 5-0 (2-0)
Gól: Kalmár D. (15. p.), Popov (33., 59. p. – a másodikat 11-esből), Farkas B. (55. p.), Bozsoki (86. p.)
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC