nb1.hu

Drámai végjáték Újpesten – reakció, videó

Nagyon fiatal csapattal álltak ki a lilák.

Múlt vasárnap a Sényőt fogadta hazai pályán az Újpest II. 
 
A Derbi miatt az NB I-es csapat nem tudta kisegíteni a második számú csapatot, így két 20 éves játékos volt a rangidős a fiatalok között. A meccs remek iramban indult, de a középpályán folyt a játék, nem igazán adódtak komoly lehetőségek.
 
Az első gólra a második félidőig kellett várni, az 55. percben a Sényő egy gyönyörű lövéssel vette be a hazai kaput. Az Újpest tíz perccel később egalizált, ám 11 minutummal később ismét a vendégeknél volt az előny. A Dráma a 86. percben jött, amikor Radosevic Ognjen újra egyenlítettek a lilák, így beállítva a végeredményt.
 

Mundi Viktor, az újpestiek vezetőedzője így nyilatkozott a meccs után:
 
„Egy hektikus mérkőzés volt, aminek az első félidejében inkább rólunk szólt, tehát nekünk volt meg az a két lehetőségünk, amivel megszerezhettük volna a vezetést. A második játékrészben arra számítottam, hogy az ellenfél el fog fáradni, de nem így történt. Ránk jöttek és meg tudták szerezni a vezetést, de ugyanúgy megvoltak nekünk is lehetőségeink, csak nem akkor még nem éltünk vele. Mind a két kapus nagyon jól védett. A baj az volt, hogy mindig nekünk kellett menni az eredmény után, ezáltal a játékunk az görcsösebb, kapkodósabb volt, csak gyömöszöltük előre a labdát. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy ettől a fiatal csapattól ez egy kitűnő teljesítmény volt. Ebben a felállásban eddig ez volt a legjobb mérkőzésünk.”
 
NB III. Keleti csoport 9. forduló
 
Újpest FC II. – Sényő-Carnifex 2-2
 
Gólszerzők: Kenyeres Máté 65’, Radosevic Ognjen 86’, illetve Kapacina Valer 55’, Schmidt Péter 76’
 
Újpest: Hámori Tamás – Eckl Patrick – Benyó Imre (Bóna Marcel 83’) – Szűcs Áron – Varga György (Nagy Zsolt 81’) – Kenyeres Máté – Radosevic Ognjen – Bíró Márk – Kálnoki-Kis Zsombor – Tobiás Gabris (Lukáts Ákos 67’) – Jimmy Lima
 
A gólok az alábbi videókon tekinthetően meg:
 
9.40 0-1
19.15 1-1
30.45 1-2
 

6.00 2-2
 

Tedd meg első befizetésed, vedd igénybe a 100%-os bónuszt, és fogadj a kedvenc csapatodra vagy sporteseményeidre! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC