Hivatalos bejelentés.
AZ ÚJPEST FC KÖZLEMÉNYE:
"Bár a Tábor utcai utánpótlásközpontunk megnyitása óta folyamatosan fejlődik, az őszi és a téli időszakban nagy átalakításon esett át, hogy megfeleljen az NB III-as követelményeknek. Ehhez elsősorban a centerpályát kellett korszerűsíteni, mindenképpen szükség volt két fedett lelátóra, egy a vendég és egy a hazai oldalon, ami a tavaszi idénynyitóra el is készült.
Továbbá a szabályzat kimondja, hogy szükség van büfékre és jegypénztárakra a létesítményen belül egy meccsrendezéshez, illetve kapukat kellett felszerelni, amely elválasztja a játékosokat a szurkolóktól, valamint megoldja a két tábor elszeparálását.
A közlekedési infrastruktúrát egy nagy, 55 fős parkolóval megépítésével könnyítettük, továbbá 2 csapatbusznak is létrehoztunk megállási lehetőség. Futballistáink ezután, korosztálytól függetlenül, akadálymentesen jutnak el a pályákhoz, ehhez egy 310 méter hosszú, 3 és fél méter széles gyalogos utat építettünk közvilágítással.
Az ideiglenes engedélyt már megkaptuk az MLSZ-től, így ténylegesen hazai pályán pallérozódhatnak a harmadosztályban fiataljaink, remélhetőleg nemsokára már nézők előtt!"