nb1.hu

DEAC-Újpest: készülnek-e az NB I-ből visszajátszókra?

Remek sorozatban a kapus.

 

A DEAC vasárnap az Újpest II.-t fogadja a Keleti csoportban. A találkozót megelőzően Tóth Dániel, a debreceniek kapusa nyilatkozott a klubhonlapnak.

 

"Szerencsére a kisebb megingás után összekaptuk magunkat. Ebben az évben még öt bajnokink lesz, ezekből a maximumot kell kihoznunk azért, hogy tapadjunk az élbolyra. A sérültek egyre jobb állapotba vannak, a visszatérésüknek köszönhetően pedig még biztatóbbá válhat a helyzetünk. Hogy mit várok az Újpest ellen? Erre a mérkőzésre is a szokásos módon készültünk. Ebben a mezőnyben egyetlen ellenfelet sem lehet lenézni, de ha azt nyújtjuk, amire képesek vagyunk, szerintem győzni fogunk. Nem tudhatjuk, hogy az NB I-es gárdából lesznek-e visszajátszók az újpestieknél, ám ezzel sem kell foglalkoznunk."

 

Tóth nem csak a győzelmeknek örülhetett a legutóbbi két meccsünkön, hanem annak is, hogy a kapuja érintetlen maradt. “Nyilván ez még édesebbé teszi a sikereket, de azt nem szabad elfelejteni, hogy ebből a csapattársaim szintén kivették a részüket. Örülnék, ha hétvégén folytatódna ez a góltalansági sorozat, de a DEAC sikeres szereplése ettől jóval fontosabb."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC