nb1.hu

DEAC: sorsdöntő hetek jönnek

Közelebb kerülhetnek a célhoz.

A DEAC az előző idényben az NB II-ben szerepelt, de nem tudta kiharcolni a bennmaradást. Sándor Tamás tanítványai a mostani idényben az NB III Keleti csoportjában álltak rajthoz. Kilenc játéknapot követően a negyedik helyet foglalják el a tabellán a cívisvárosiak 22 pontjuknak köszönhetően. A hajdúságiak hétszer nyertek eddig, emellett egy-egy döntetlen és vereség szerepel a nevük mellett.
 
A DEAC eddigi eredményei a bajnokságban:
 

(null)

(null)

 
A debreceniek sorsdöntő meccsek előtt állnak: hétvégén a Tiszaújvárost látják vendégül. A Borsod megyei alakulat eddig nem szenvedett vereséget, vagyis rangadót láthatnak majd a DEAC stadionjába kilátogató drukkerek.
 
"Az igazat megvallva egy kicsit meglepett a Tiszaújváros eddigi szereplése. Ellenfelünk eredménysorára pillantva kijelenthető, hogy nehéz meccsünk lesz a hétvégén. Arra számítok, hogy a vendégek stabil védekezéssel próbálják megnehezíteni a dolgunkat, nekünk ezt a masszív falat kell valahogy feltörni. Amikor még a Lokiban futballoztam, többször találkoztam a Borsod megyeiekkel, de nem sok sikerélményben volt részem, remélem, most fordulni fog a kocka. Jó lenne, ha mi szakítanánk meg a veretlenségi sorozatukat. Nyáron felkészülési találkozón már megvertük a tiszaújvárosiakat (3-1-es végeredménnyel zárult az ütközet – a szerk.), de ebből nagy következtetéseket nem érdemes levonni, hiszen egy bajnokit nem lehet összehasonlítani egy edzőmeccsel" – nyilatkozta Jankelic Iván a deac.hu-nak.
 
Ezt követően a 11. és a 12. fordulóban is rangadót vív majd a DEAC: előbb a remekül rajtoló Hajdúszoboszló otthonában vizitálnak az egyetemisták, majd a Kazincbarcikát fogadják. Köztudott, hogy a legutóbbi szezonban a Barcika is az NB II-ben edződött.
 
Ugyan még messze van a bajnokság vége, de azt meg lehet állapítani, hogy sorsdöntő meccsek előtt állnak a debreceniek, akik minden bizonnyal szeretnének ismét az NB II-ben játszani, ehhez pedig meg kellene nyerniük a harmadosztályt. Amennyiben rosszul jönnek ki ezekből a találkozókból, messze kerülhetnek a céltól, de jó sorozattal erősödhet az osztályváltás reménye.
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC