Hivatalos bejelentés.
ÍME, A DEAC HIVATALOS BEJELENTÉSE:
,,Ezúttal a főlelátó kap új “köntöst” a DEAC Sportcampuson.
Egy korszak lezárult klubunk életében a DEAC-Sényő NB III-as bajnoki után. A mérkőzést vasárnap délután Sándor Tamás együttese 3-0-ra nyerte meg a DEAC Sportcampuson. Stadionunkban az utóbbi időben több komoly fejlesztés is történt, most pedig a rekonstrukció egy újabb szakaszába léptünk. A héten elkezdődött a főlelátó átalakítása (a műemlékjellegét szeretnénk megőrizni), amelynek köszönhetően igazi sportcampussá fejlődhet az arénánk.
Bács Zoltán korábban egy sajtótájékoztatón elmondta, a beruházásnak köszönhetően egy háromszintes létesítmény jön létre. A Debreceni Egyetem kancellárja hozzátette, a földszint bal oldalán többek között közösségi teret és vizesblokkszintet alakítanak ki, a jobb oldalán pedig öltözők, vizesblokkok és mosodák lesznek. Az első emeletre irodákat, a másodikra pedig tantermeket terveznek.
A munkálatoknak köszönhetően jövőre még szebb környezetben szurkolhatnak futballistáinknak a DEAC-szurkolók.