nb1.hu

Csank János visszatérése: megelőzte a híre

A csapatkapitány elárulta, milyen volt az első edzésük.

 

AZ NB3.HU DIGI SPORTTÓL KAPOTT KÖZLEMÉNYE:

 

"Csank János negyedik alkalommal ülhet le az egykor általa NB I-es bajnoki címig vezetett klub kispadjára, és ezt nagy tervekkel, illetve fiatalos lendülettel teszi. A DIGI Sport híradójának a szakmai igazgató azt mondta: reméli, jól fogja magát érezni, hiszen ez azt jelentené, hogy ő és a csapat is sikeres.


„Érdekes volt, amikor elkezdtem öltözni, hiszen egy kicsit elszoktam ettől. No nem az öltözéstől, mert elég sokat futok, hanem attól, hogy most megint ki kell menni a pályára, ott vannak a játékosok, be kell menni az öltözőbe, elmondok egy kis szöveget – ami nyilván mindennapos dolog. Túltettem magam ezen hamar, de volt benne egy kis érdekesség” – nyilatkozta a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek Csank János, aki nemcsak a játékosaitól, hanem saját magától is megköveteli a sportos életvitelt.


„Amikor csak tudok, futok, biciklizek. A vadászat most kevésbé megy, mert jelenleg minden játszik – sertéspestis és pandémia együtt. De genetika is, gondolom, egy kicsit, és nem tudom, hány évesnek nézek ki, de nem úgy, mint régen, abban biztos vagyok” – reagált arra a felvetésre, hogy másfél évtizedet simán letagadhatna a korából.

Csank János tehát szeret futni, de ugyanezt a játékosaitól is elvárja. „A híre már megelőzte, mondták, hogy az edzések futás részét azt szereti nagyon, ebből kaptunk is egy kis ízelítőt, úgyhogy várjuk a folytatást” – mondta mosolyogva a csapat középpályása, Sáron Tibor, aki egyéves volt, amikor Csank Jánossal bajnok lett az NB I-ben a Vác.


„Ez állandó téma Vácon, hogy volt itt egy bajnokcsapat, erre büszke az egész város, büszke a klub is, az pedig kicsit furán hangzik, de igaz, hogy a sikerek idején egyéves voltam, sajnos ez nem mostanában volt. Reméljük, hogy az elkövetkezendő időkben is tud majd a Vác ilyen sikereknek örülni” – tette hozzá Sáron Tibor.


A korábbi sikereknek Hámori István és Burzi Attila 1994-ben játékosként már örülhetett, most pedig mindketten edzőként segítik korábbi mesterüket, Csank Jánost. De most nem az NB I-es arany, hanem – első körben – az NB III-as középmezőny lehet a cél. „Hámorival már dolgoztam együtt, Burzival még nem, hiszen ő egy kis csatárom volt, egy fiatal gyerek, akit néha meg kellett büntetni ezért-azért. Voltak dolgai, de ügyes volt” – mondta Csank János a munkáját edzőként segítő Burzi Attiláról. Csank volt játékosa pedig elismerte, fiatalon egy Videotonnak lőtt gólja után például azt hitte, övé a világ, de rá kellett döbbennie, hogy mennyit kell még dolgoznia.


A Csank-éra előtti időszak vezetőedzője, Burzi Attila – aki maradt a klubnál – a várakozásokról így nyilatkozott: „Ahogy kiestünk, a következő évben szerettünk volna egy olyan csapatot építeni, amely elérheti az első hat hely valamelyikét, ezért próbáltuk itt tartani a régi játékosokat. Sajnos, ez valami miatt nem sikerült. Valami apró nüánsz, valami hiányzott ahhoz, hogy átforduljunk, én nagyon bízom benne, hogy a mester ezt át tudja fordítani.”


Csank János pedig elárulta, mi a legfontosabb célja a Vác kispadján: „Érezzem jól magam, ami együtt jár azzal, hogy sikeres vagyok, meg a csapat is.”

 

A mesteredző hozzátette, sajnálja, hogy az NB III-ban nem szerepelhet hazai pályán a csapat, mivel nem fedett a lelátó – a vendégcsapatokat a BVSC-stadionban fogadja a Vác -, de reméli, hogy ez a kérdés mihamarabb megoldódik."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC