nb1.hu

Bírózott az egyik edző a nagy rangadó után – reakciók

A bajnoki cím már elment, de óriási a harc az ezüstért.

 

Mint ismert, az NB III előző fordulójában a Balassagyarmat a Dunaújvárost fogadta.

 

A hazaiak 3-1-re győztek, így egy pontra megközelítették a vendégeket – a Dunaújváros jelenleg 63 ponttal áll a Közép csoport második helyén, míg a Balassagyarmat 62-vel a harmadik. Az már egyre biztosabbnak tűnik, hogy a 79 ponttal éllovas Kozármisleny lesz a bajnok és a feljutó, hét fordulóval a vége előtt így maximum az ezüstéremért lehet hatalmas harc.

 

Így értékelt egyébként a két csapat vezetőedzője az egymás elleni mérkőzés után a bse1902.hu beszámolója szerint:

 

Nagy Tibor (Balassagyarmat): – Úgy gondolom, hogy nagyon jól álltunk a mérkőzéshez, az első perctől kezdve átvettük az irányítást. Az első félidő kimondottan nagyon jó, szenzációs volt! Ugye sikerült két gólt rúgnunk, de mellette voltak más lehetőségeink is, míg az ellenfélnek szinte semmi. A második félidő kapcsán azért kicsit haragszok a fiúkra. Már három null volt, kiállítás miatt is előnyben voltunk, aztán elkezdtünk hátul passzolgatni. Ahelyett, hogy ugyanúgy mentünk volna továbbra is, húztuk magunkra az ellenfelet. Azt mondom viszont, hogy a szünet után is rengeteg lehetőségünk volt arra, hogy növeljük az előnyünket. Ami nagyon fontos volt, az, hogy kreatívan játszottunk. Jól forgattuk a játékot,  középpályán nagyon jól szűrtünk, elől pedig megcsináltuk azokat a mozgásokat, amik kellenek. Úgy vélem, egy nagyon jó meccset játszottunk!

 

Varga Balázs (Dunaújváros): – Gratulálok a Balassagyarmatnak! Úgy nyerték meg a mérkőzést, ahogy hazai pályán igazából kell. Hozzáteszem, hogy azért tálcán kínáltuk ötvenöt percig a lehetőségeket, tehát nagyban hozzájárult a csapatunk ahhoz, hogy megkönnyítsük a házigazdák a helyzetét. Nagyon rossz fölfogásban kezdtünk, érthetetlen módon nem tudtunk párharcot nyerni, a középpályán eldőlt az első félidő. A kiállítás teljesen jogtalan volt, érthetetlen ez a második sárga lap Báló Tomi esetében. Megkérdőjelezhető a tizenegyes találat is. Ezt követően visszajöttünk a meccsbe, elkezdtük futballozni, amire képesek vagyunk. Ki mertük hozni a labdát tízen. Érdekes volt számomra, hogy tízen megpróbáltunk letámadni és működött is. Tehát nagyon kétarcúak voltunk a mai napon. Az utolsó harminc-harmincöt perccel tíz emberrel nyilván elégedett lehetek, mert tudtunk gólt szerezni és még volt egy-egy lehetőségünk, hogy esetleg visszahozzuk a mérkőzést, de ami addig folyt a pályán, az nem a mi csapatunkra vall. Szóval alulmúltuk önmagunkat. A BSE pedig folytatta sikeres szériáját, amihez gratulálok! De nyilván nem szeretnénk könnyen adni a bőrünket, megtartanánk a második helyet, jelenleg még egy ponttal előttük állunk, úgyhogy, foggal-körömmel ragaszkodunk ehhez!

 

A Dunaújváros vasárnap a Makót fogadja, míg a Balassagyarmat a Dabashoz látogat.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC