nb1.hu

Behúzta a kötelezőt a Nyíregyháza

Nyíregyháza - Magabiztos, három gólos győzelmet aratott a Nyíregyháza a Tállya ellen.

A Keleti csoport listavezetője a kiesés elől menekülő Tállya együttesét fogadta a Keleti-csoport 26. fordulójában. A listavezető hozta a kötelezőt, a Cegléd viszont csak döntetlent ért el, így 5 pontra növekedett a Szpari előnye!   A Szpari kezdte a találkozót, és az első percek nem hoztak helyzetet. A 6. percben a Szpari végezhetett el szabadrúgást, de Zofcák labdájáról lekéstek a társak, majd Rezes szólója után nem volt pontos a beadás. Mezőnyjátékkal telt az első negyedóra, a kapuk nem forogtak veszélyben.   A 16. percben egy bedobás után Farkas lőtt, a labda Harsányi lábáról pattant fölé. Fölényben játszott a Szpari, és szabadrúgást végezhetett el a kaputól 25 méterre, de Zofcák lövése levágódott a sorfalról. A 27. percben megszerezte a vezetést a Szpari ! Zoran Kostic lépett ki a jobb oldalon, majd önzetlenül a középen tisztán érkező Pölöskey Péterhez passzolt, aki a léc alá bombázott, 1-0. Tovább támadott a hazai együttes, és az egyik akció végén Harsányi lőtt a bal oldalról, de tisztáztak a védők, majd Rezes próbálkozott közelről, ezúttal Tarr védett. Az első félidőben több gól nem esett, vezetett a Spartacus. A második félidő egy Horváth Bence lövéssel indult, de elkerülte a labda a kaput. A másik oldalon előbb Harsányi ment el veszélyesen, majd Pölöskey fejelt fölé Kostic beadása után. A 60. percben megszületett a második gól, Harsányi Zoltán ment el a bal oldalon, beadása után pedig Pölöskey Péter második gólját szerezte, 2-0. Öt perccel később újabb gól, ezúttal is Pölöskey Péter emelkedett középen, de mielőtt fejelhetett volna a menteni igyekvő Molnár saját kapujába bólintott, 3-0 ! Tovább támadott a Szpari, több ígéretes akciót is vezetett a csapat. A 75. percben nagy helyzet maradt ki, Kostic beadása után Harsányi lőtt estében fölé. Egy szép támadás végén Pálinkás passzolt Kostichoz aki pörgetett, de a kapufát találta el. A 89. percben Ramos ment előre, 16 méterről lőtt, de fogta a labdát Tarr. Több gól nem esett, a Szpari magabiztosan győzött.       

 

Mátyus János: Csapatunk erejét mutatja, hogy bár 3-0-ra nyertünk, senki nem elégedett, szerettünk volna több gólt szerezni. Sajnos az örömbe egy kis üröm is merül, Igor Zofcák könyöke kificamodott, a kórházi vizsgálat után derül ki, meddig nem számíthatok rá. Ő nagyon fontos láncszem a csapatban, reménykedünk abban, hogy gyorsan visszatérhet.   

 

Nyíregyháza Spartacus – Tállya 3-0 (1-0)  

Városi Stadion 1000 néző   Jv: Csonka Bence ( Csatári, Flinta)  

Nyíregyháza: Ovszijenko – Szokol, Szalai (Abdouraman 61.p), Törtei, Farkas –  Rubus, Kostic, Zofcák (Ramos 66.p), Rezes – Harsányi, Pölöskey ( Pálinkás 76.p)   vezetőedző: Mátyus János  

Tállya: Tarr – Tóth Sz, Bihari, Németh D, Molnár, Tóth T, Németh B , Tóth A, Horváth Bence (Zsarnai 51.p), Horváth Benjámin, Orosz (Mihálszki N. 58.p)       vezetőedző: Pachinger János  

 

Forrás: nyiregyházaspartacus.hu

Tedd meg első befizetésed, vedd igénybe a 100%-os bónuszt, és fogadj a kedvenc csapatodra vagy sporteseményeidre! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC