nb1.hu

Bajnokin parádézott a korábbi NB I-es csatár

Kecsemét – A lilák imponáló teljesítménnyel vezetik a bajnokságot.

Mint arról korában beszámoltunk, visszatért a Bács-Kiskun megyei első osztályú bajnokságban szereplő Kecskeméthez Eugene Salami.

 

 

Bár korábban úgy tűnt, hogy a légiós a Vágó Attila által irányított Somosi TC-hez igazol, a 27 éves csatár végül korábbi együtteséhez, a Bács-Kiskun megyei első osztályú bajnokságban szereplő Kecskeméthez írt alá.

 

A Magyarországon korábban a Kecskemétben, Debrecenben és Nyíregyházán is játszó nigériai támadó legutóbb a cseh élvonalbeli Teplice keretéhez tartozott, de már egy éve nem volt csapata. Salami már be is mutatkozott a bajnokságban (kupameccsen már bizonyíthatott), a Baja elleni 3–0-s sikerből mesterhármassal vette ki a részét. A gárda egyébként három mérkőzésen aratott három győzelemmel, 16–1-es gólkülönbséggel vezeti a bajnokságot.

 

 

A Kecskeméti LC legközelebb a Magyar Kupában lép pályára, szerdán 17 órakor Géderlakon, melynek tétje már az országos táblára kerülés.

 

 

Megye I, 3. forduló

 

Bajai LSE–Kecskeméti LC 0–3 (0–1)

G.: Salami (10., 67., 84.)

 

Baja: Mucsi – Medovy (Hernády D. 58.), Holczer (Szádeczky 46.), Csengő (Jenei 64.), Tallér – Patai, Gazsi – Fabók, Nébl (Kudella 86.), Hernády – Nagy E.

KLC: Váczi – S. Juhász, Urbán, Némedi, Farkas – Balog (Molnár 86.), Kitl, Petrics, Toricska (Bódai 73.) – Nádudvari (Németh 85.), Salami.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC