Nyilatkozott az edző és a korábbi válogatott játékos.
Vasárnap hazai pályán fogadják az egriek a Tállya KSE-t és javítanának a múlt heti súlyos vereség után.
A két 6 pontos csapat egyaránt kikapott múlt héten, a vendég együttest az ESMTK múlta felül egy góllal, míg a hazai csapatot a Putnok ütötte ki 4-1-re. Az előző szezonban Egerben gólnélküli döntetlen, míg Tállyán 3-1-es egri siker született.
Sütő Szilárd így nyilatkozott a következő összecsapásról:
,,Ahhoz, hogy stabilizáljuk a helyzetünket, az ilyen alsóházi rangadókat hazai pályán meg kell nyerni. A csapattal erre készülünk fontos lesz, hogy a mérkőzésen belül a teljesítményünk végig kiegyensúlyozott legyen. Nagyon örülünk, hogy a mérkőzésen Vaskó Tamás pályára léphet, úgy gondolom a karaktere és a rutinja sokat fog segíteni, hogy stabilabb teljesítményt nyújtsunk."
A korábbi válogatott Vaskó Tamás pedig ezt várja a mérkőzéstől:
,,A legfontosabb egyenlőre a csapat szempontjából az eredmény lesz vasárnap a Tállya ellen. A győzelem nagyon fontos lenne, hogy előrébb lépjünk a tabellán. Nyilván szeretnénk látványosan is játszani, hogy kiszolgáljuk a közönségünket. Reméljük sokan fognak minket támogatni hétvégén. Hajrá Eger!"
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)