A hétvégén már tétmeccset játszik a csapat.
Az NB III-as klubok rajongóinak sem kell már sokat várniuk, hiszen a hétvégén megkezdődik a tavaszi idény a harmadosztályban. A Keleti csoportban szereplő Tiszaújváros a hétvégén lejátszotta az utolsó edzőmeccsét, a gárda a Nagyváradot látta vendégül.
Az újvárosi szakmai stáb nem volt könnyű helyzetben, hiszen sérülések és betegségek miatt több játékos is hiányzott. A 25 fős keretből csupán 15 játékos volt bevethető állapotban. Hussein, Tóth, Orosz, Csicsek, Bussy, Tóth S és Kovács K egyaránt maródi.
A klub hivatalos oldalának a beszámolója szerint a két csapat nem kímélte egymást, olykor még alattomos belépők is "színesítették" a játékot. A Tiszaújváros az első félidőben az első helyzetét gólra váltotta: Kristófi vette be a nagyváradi kaput. A második játékrészben Gelsi állította be a 2-0-s végeredményt. Az újvárosiak cikke szerint nem lett volna meglepő, ha a mérkőzésen a piros is villant volna. Hozzátették, szerencse, hogy senki sem sérült meg ezen a szikrázó ütközeten.
A Tiszaújváros a hetedik helyen áll a táblázaton, az őszi idényben 26 pontot szerzett az alakulat. A hétvégén a DVSC II. otthonában vendégeskednek a tiszaújvárosiak, a találkozó vasárnap 14.30-kor kezdődik a Nagyerdei Stadionban.
Termálfürdő FC Tiszaújváros – Nagyvárad 2:0 (1:0)
Gól: Kristófi, Gelsi