nb1.hu

A PMFC kiütötte a Gyulát, Márton mégsem sima győzelmet látott

Gyula – Őze Tibor elgondolkodtató különbségről és új időszámításról beszélt.

Magabiztos játékkal 6-0-ra győzte le az NB III Közép-csoport 9. fordulójának szombati játéknapján a Várfürdő-Gyulai Termál FC-t otthonában a PMFC. Márton Gábor, a piros-feketék vezetőedzője egy meccsre szóló eltiltása miatt ezúttal nem ülhetett le a kispadra, de ugyanez volt a helyzet a házigazda kék-fehéreknél is.

 

A találkozó némi meglepetésre egy hazai lehetőséggel kezdődött, Balogh Milán tört kapura, majd 17-ről a háló jobb felébe célzott, Gábor Péter azonban szögletre tudta tolni a játékszert. Ezt átvészelve azonban már a pécsiek vették át az irányítást. Negyed óra elteltével egyre több dolguk akadt a gyulai védőknek.

 

A 17. percben például Schmidt Zsolt remek ütemben adott be a kapu elé egy labdát, Hadobás Gergő elől azonban még eltudták kanalazni a játékszert. Míg nem sokkal utána egy balról beadott labdát az ötösről Fellai József csúsztatott meg a kapu felé, de Harman József hálóőr reflexszerű mozdulattal megfogta valahogy a játékszert – számolt be a pmfc.hu.

 

A baranyaiak továbbra is óriási mezőnyfölényben futballoztak, s esélyeshez méltóan igyekeztek gólra váltani helyzeteiket. A 34. minutumban Koller Krisztián indította Schmidt Zsoltot, aki balról remekül tálalt a kapu előterében érkező Kiss Patrik elé. A középpályás elől azonban még az utolsó pillanatban el tudták pöckölni a játékszert.

 

Nagy volt a nyomás Őze Tibor alakulatán, aki a 40. percben – mint később kiderült – döntő hibát vétettek. Egy középre adott labdát Ferenczi Máté akart elrúgni becsúszva, de a kezéhez ért a labda. Az Antal Péter által megítélt 11-est Koller Krisztián értékesítette, aki pazar mozdulattal pörgetett a kapu jobb felébe, 0-1.Hazai részről ennek a második félidő elején jött meg a halmazati büntetése.

 

A fordulást követően alig telt egy perc, máris emberelőnybe került a PMFC. A gyulaiaktól Ferenczi Mátét második sárga lappal állította ki a játékvezető, ez pedig láthatóan nagyon megzavarta a kék-fehéreket.Olyannyira, hogy az 53. percben egy hazaadott labdát majdnem saját gólvonala mögé juttatott Harman József kapus, aki végül megmentette csapatát az öngóltól.

 

A folytatásban egymás után dolgozták ki a lehetőségeket a mecsekaljaiak, az 56. percben Turi Tamás szöglete ugyan elszállt Károly Bálint feje felett, mögötte viszont Hadobás Gergő érkezett, ám támadónk lövése a jobb kapufát érintve célt tévesztett. De a 70. percben már nem volt kegyelem. Szép kontrát vezettek a piros-feketék, Schmidt Zsolt passzát követően Kónya Dávid adott be jobbról, majd a labda Károly Bálintnak volt a legjobb, aki közelről nem hibázott, 0-2!

                                                                                                                        

Ezt követően nem volt megállás, a hazaiak játéka nagyon szétesett, így már csak az volt kérdés, hogy a minden tekintetben jobb pécsiek mennyivel nyernek. A válasz szép adagokban érkezett, a 72. percben Károly Bálint duplázott, 0-3. Míg tíz perccel a vége előtt Koller Krisztián lépett ki remek ütemben, elfektette a kapust, majd ballal a háló közepébe passzolta a játékszert, 0-4!

 

Itt azonban még mindig nem volt vége, a 87. minutumban egy remekbe szabott támadás méltó befejezéseként Kónya Dávid is feliratkozott a góllövőlistára, 0-5. És, hogy ne maradjon el a záróakkord sem, a rendes játékidő leteltével Turi Tamás állította be a nagyarányú végeredményt, aki a 91. percben remekül csavart a gyulai hálóba egy szabadrúgást, 0-6. A PMFC-nek ez volt zsinórban már a harmadik győzelme.

 

– A nagyarányú végeredmény ellenére nem volt sima a mérkőzés, ugyanis 0-1-nél megvolt a hazaiak lehetősége. De az is csak annak köszönhetően, hogy az addig kialakított helyzeteink kimaradtak. A kiállítás után gyakorlatilag idő kérdése volt, hogy mikor rúgunk további gólokat. Az utolsó huszonöt percnek nagyon örültem, ekkor olyan focit láttam, amit igazán szeretek. Jó lenne, ha máskor nem kellene izgulni és már a meccs elejétől kezdve így játszanánk. Összességében elégedett vagyok, hiszen a győzelem megszerzése volt a legfontosabb – mondta Márton Gábor.

 

Őze Tibor, a Várfürdő-Gyulai Termál FC trénere szerint elgondolkodtató, hogy miért kapott ki ilyen nagy arányban együttese a Pécstől.

 

– Egy jobb csapattól kaptunk ki, de különbség azért elgondolkodtató. Meg kell találnunk a vereség okait, mert véleményem szerint egy magára valamit is adó együttesnek így nem szabadna összezuhanni. Sajnos döntőnek bizonyult a második félidő elején jött kiállítás, ami után a rutinos vendégek jól éltek az emberelőnnyel. Elemeznünk kell, hogy a második kapott gól után az utolsó húsz percre miért estünk össze. A cél továbbra is a bennmaradás, új időszámításnak kell kezdődnie – nyilatkozta a gyulaiak trénere.

 

NB III Közép-csoport, 9. forduló

Gyula, id. Christián László Városi Sporttelep, 200 néző. Vezette: Antal.

Várfürdő-Gyulai Termál FC – PMFC 0-6 (0-1)

Gsz.:Koller (40. – 11-esből, 80.), Károly (70., 73.), Kónya D. (87.), Turi (91.).

Sárga lap:Katona (32.), illetve Schmidt (14.), Turi (19.)

Kiállítva:Ferenczi (46.)

 

Várfürdő-Gyulai Termál FC: Harman — Bogdán, Ferenczi, Szabó Cs., Zámbori (Szántó) — Okos (Kerekes), Sipos, Katona, Nagy G. — Styecz (Burai), Balogh M. Megbízott edző: Vincze Gyula.

 

PMFC: Gábor – Fekete, Erőss, Fellai, Varga (Kónya K., 77.) – Turi – Károly, Koller, Kiss P. (Kónya D., 46.), Schmidt – Hadobás (Horvát G., 65.). Megbízott edző: Takács Lajos.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC