nb1.hu

Waltner "megfenyegette" a játékosait

Kemény nyilatkozatot adott a kaposvári tréner.

A Kaposvár fordulatos meccset játszott a Dorog ellen. A vezetést Hegedűs Márk révén a dorogiak szerezték meg, de Beliczky és Hegedűs Dávid találataival fordított a Rákóczi. Az utolsó szó Tomásé volt, ő állította be a 2-2-es végeredményt.
 
A lefújás után nagyon dühösen értékelt Waltner Róbert, aki több kaposvári játékos hozzáállásával elégedetlen volt. Hozzátette, a döntetlen nem marad következmények nélkül. 
 
"Nem vagyok elégedett, hiszen hazai pályán a mezőny legjobbja a kapusunk volt, aki mindkét félidőben több bravúrt bemutatott. A meccs összképét nézve igazságos a döntetlen. Több játékos hozzáállásával elégedetlen vagyok. Valaki heti szintén szívét-lelkét kiteszi a pályára, valaki meg csak elfocizgat. Utóbbiaknak el kell gondolkodnia, mert ezt nem fogom hagyni. Eddig csapatként küzdöttünk és ennek köszönhettük az eddig elért eredményeinket. Ezúttal pár ember elhitte, hogy jó csapat vagyunk és kiengedtek. Ennek az lett az eredménye, hogy hazai pályán, az első félidőben négyszer kell nagyot védenie a kapusunknak. Ami pozitívum, hogy Pogacsics Krisztián folyamatosan nyújt bravúros teljesítményt. A képességei alapján ez nem meglepő" – nyilatkozta Waltner.
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC