Nem kérnének a harcolni nem tudókból.
Bőven a várakozások alatt szerepel eddig a Vasas a bajnokságban. Hiába van csak hat pontra, azaz két győzelemtől a második, azaz feljutó helytől a tabellán, a csapat játékának a színvonala és a játékosok hozzáállása és harcossága eléggé gyengusz eddig.
Bene Ferenc vezetőedzőt már leváltották, de a helyére érkezett, a Békéscsabától megvásárolt Schindler Szabolcs bemutatkozása sem sikerült jól, mivel az angyalföldiek Siófokon szenvedtek el 2-0-s vereséget.
Azon a meccsen több száz angyalföldi hívő volt ott a vasárnap este nyolc órás kezdés ellenére, ám ők, tiltakozásul a csapatuk gyenge játéka miatt. a második félidőben levették a zászlóikat a kerítésről és egész egyszerűen nem szurkoltak tovább a kedvenceiknek.
És a csapat elleni tiltakozások tovább tartanak majd a ma esti, Szolnok elleni bajnokin is.
Íme, az Armata szurkolói csoport felhívása:
„Eddig végig a csapat mellett voltunk és leszünk is, de ezt a vasárnapi produkciót mi sem hagyhatjuk szó nélkül! Arra a döntésre jutottunk, hogy a csapat teljesítménye miatt és a 13. helyezés miatt a mérkőzés 13. percéig semmilyen szervezett szurkolás nem lesz a kapu mögött és a lelátó is üresen fog maradni. Arra kérnénk meg minden kedves szurkolót, hogy csatlakozzon hozzánk, hagyja üresen az 13. percig a kapu mögötti szektor középső részét és a pályán bármi történjen is, ne legyen semmi féle szurkolás. A 14. percben visszatérünk és ahogy eddig most is torkunk szakadtából szurkolunk majd a hátra lévő időben.
Csatlakozzatok hozzánk és fejezzétek ki ti is nem tetszéseteket!
Hajrá Vasas, mindörökké Angyalföld!”
A Vasas Szurkolói Klub egyébként hétfőn kemény írást jelentetett meg, melyben arra kérték Schindler Szabolcs vezetőedzőt, ne szerepeltesse azokat, akik nem képesek küzdeni.
Íme, ez az írás is, amit szintén változtatás nélkül közlünk:
„Angyalföldi lötyögő
Ismeritek azt az érzést, mikor meghallgattok egy zeneszámot, és utána napokig nem tudtok megszabadulni tőle, egyre csak, egyre az jár a fejetekben? A jelenséget dallamtapadásnak hívják, okát pedig nem tudják, csak elméletek születnek rá, mint a Vasas szurkolók körében, hogy miért nem megy a csapatnak. Na, de visszatérve még kicsit a bevezető sorokra, ez történt velem is a múlt hét elején. Egy nagy előadó dalát adták a rádióban, és még napokkal később, úton a Siófok-Vasas meccsre, is ott pörgött az agyamban a refrén:
"Szeresd őt, aki gyenge, szeresd őt, aki fél,
Szeresd őt, aki vesztes, kit azzá neveltél."
Egy gyönyörű, szívhez szóló dal ez, Bill Kapitány torkából, egy Istenlátás, és könyörgés. Aki átérzi a dal sorait, toleránsabb lesz, s talán megértőbb a "vesztesekkel" is.
Szeptember 13-án 20:01h-kor még bíztunk, 20:16h-kor elhallgatott a tábor, 21:00h-től pedig már bekiabálások sem törték meg a vendégoldal csendjét. Bár volt egy pillanat 21:43h-kor, amikor a kórus megszólalt. "Pista, Pista, Pista", hallatszott a lelátóról, de 5perccel később, a kettős sípszó után csendben hazamentünk.
Egyszer írok majd arról, ezt megígérem, milyen az, mikor egy szurkoló, kiváltképp ha Vasas szurkoló, meccslázban égve készülődik az aktuális derbyre. Mennyi mindennek kell klappolnia. Úgy kell a munkabeosztást, a családi eseményeket a névnaptól a házassági évfordulóig szervezni, hogy ott lehess a lelátón és láthasd kedvenc csapatodat. Azt a pólót, fehérneműt, zoknit, szilikonpántot stb. veszed fel, ami garantálja a győzelmet, számít, megkérdezik-e a kocsiban, mi a tipp?. Érzékszerveink még a valóságon túli dimenziókat is észlelik, annyira koncentrálunk az eseményre. Nos, egyszer majd megírom. Most arról írok, milyen hazamenni egy vesztes meccs után: csöndes, mindenek előtt. Kínosan csöndes. Lelkünk valahol elveszve. Darabokra szaggatva. És már otthon is vagyunk. Egyet tudunk biztosan: léteznek olyan vesztesek is, akiket nem lehet szeretni. Nem azért, mert mi meg se próbáltuk, hiszen mellettük álltunk hóban-fagyban, sárban és rekkenő hőségben. Mellettük álltunk akkor is, ha nem ment és szorgalmaztuk a mielőbbi edzőváltást. Azért nem szeretjük őket, mert nem hagyják magukat szeretni. Nincs önértékelésük, és teljesen megelégednek azzal, ha a hátukra ég a mez. Tudják, hogy minden posztra van 2-3 azonos képességű játékos, mégsem tesznek meg minden azért, hogy ők legyenek a kiválasztottak. Nem akarják, hogy büszkék lehessünk rájuk, mi szurkolók, vagy a szüleik, esetleg ismerőseik, barátaik. Hagyják, hogy az ország szégyenei legyünk, rajtunk röhögjön a futballtársadalom. A szavak elszálltak, a tettek most is beszélnek, az ígéretek pedig megmaradtak ígéretnek. Angyalföld az ígéret földje, s állítom, hogy alig akad, vagy talán nincs is olyan játékos a keretben, aki kezdetben ne szakadt volna meg a pályán. Aztán valami rejtélyes okból, talán egy ártó vízér van a stadion zöld gyepe alatt, vagy ellenlábasaink átkától nehezülnek el a lábak, esetleg tájolás nem jó, nem tudom, de szembetűnik a látványos teljesítménycsökkenés, a játéktudás elapadása. Mintha állóháborút vívnánk, mindeközben az ellenfél, átgázol nem csak a csapaton, és ezzel a szívemen, hanem a teljes szurkolótáboron, az emlékeinken, sikereinken, büszke múltunkon, küzdelmeinken, érzéseinken, mindenen. A fiúk pedig lötyögnek. Nem harcolnak, nem futnak, nem dolgoznak ki támadásokat, passzolnak, de csak azért, hogy szabaduljanak a labdától.
Ha segít, hívjunk papot, áldja meg a gyepet, vagy egy látót, űzze el a gonosz szellemeket. A legegyszerűbb talán mégis az volna, ha a képességük szerint játszanának azok, akiknek ez a dolga.
Mi, szurkolók sok mindent megteszünk.
Adakozunk, odafigyelünk egymásra. Segítjük a bajba jutott társainkat. Követjük csapatainkat idegenbeli meccsekre, szurkolunk. Egyet azonban ne feledjen el senki: a klubot szeretjük. Minden más változó tényező. Mégis vannak olyan régi nevek, amelyeknek csak a hallatán örömhormonok szabadulnak fel szervezetünkben, eltelítve a vérünket, és ott kavarogva, míg a szívünkbe nem jut. Ekkor melegséget érzünk mellkasunk táján, feltörnek az emlékek is: amikor 40-ről az óra felöli kapuba bombázott, emlékszel? És arra emlékszel, mikor kettős emberhátrányban vert helyzetből ikszeltünk? És arra emlékszel, mikor Siófok ellen…. arra biztos, nem!
Nos, akkor most eljutottunk odáig, hogy hivatalos álláspontot képviselve fejezzem be mondandómat!
Tisztelt Vezetőség!
Ez így nem mehet tovább! Nem tisztünk és nem is tudjuk megmondani, mit és miként kellene a siker érdekében tenni, de jelezni szeretnénk, elérkeztünk addig a pontig, amikor már hivatalos szurkolói képviseletként is szót kell emeljünk a csapat kiábrandító, kellemetlenül gyenge teljesítménye miatt. Bízunk benne, hogy van valaki olyan pozícióban, aki szakmai hozzáértésével kezeli ezt a minősíthetetlen helyzetet.
Természetesen hagyjuk az új szakmai stábot érvényesülni, bízunk bennük és támogatjuk őket. A madamot már lecseréltük, itt a idő, hogy valóban az a "tizenegy" fusson ki a pályára, aki képes azonosulni a Vasas szellemiségével, eszmei értékével!
Azt szeretnénk, ha Schindler nem a nevek alapján válogatna, azokat jutalmazza meg, akik keményen dolgoznak, csak a teljesítmény számít, persze, ezek lehetnek a nagy nevek is, ha képesek hajtani a közös sikerért.
Győzteseket szeretnénk látni és győzelmet, esetleg (nagyritkán) szerethető veszteseket!
Mi, szurkolók, tesszük a dolgunkat! Ti következtek!”
Azért is: hajrá, Vasas! Hajrá, Angyalföld!”
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)
