nb1.hu

Újabb súlyos csapás érte a Haladást

Hosszú időre kidőlt a kulcsember.

A Haladás zsinórban harmadik vereségét szenvedte el a hétvégén, a szombathelyi csapatot az MTK győzte le 3-0-ra. Az előző idényben még az NB I-ben szereplő Hali jelenleg csak árnyéka önmagának, a tabellán a 18. helyet foglalja el. A gárdánál megköszönték Supka Attila vezetőedző munkáját, a kék-fehérek ellen már Desits Szilárd irányította a Vas megyei együttest.
 
A Hali dolgát az sem könnyíti meg, hogy Németh Márió ebben a szezonban már nem léphet pályára. A 24 éves játékos még a Nyíregyházával vívott meccsen dőlt ki a sorból. Íme a szombathelyiek közleménye Németh állapotáról:
 
"Legalább fél évig nem számíthatunk Németh Márió játékára – a támadó még a Nyíregyháza ellen sérült meg. Az MR-vizsgálat kiderítette, hogy csakúgy mint 2016 október 22-én, a mezőkövesdi meccsen, ezúttal is a bal térdében az elülső keresztszalag szakadt el. Némethtől megtudtuk, a tervek szerint jövő hét elején Siófokon dr. Majzik Ernő megműti, felépülése fél évet vesz igényben. Minden bizonnyal ebben a bajnokságban már nem léphet pályára a 24 éves futballista."
 
Németh ebben a szezonban 1059 percet töltött a pályán az NB II-ben, fellépéseit két találattal zárta.
 
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC