A vezetőedző igyekszik a földön tartani a csapatát.
Egy hamisítatlan rangadót rendeznek az NB II-ben, a második Budafok látogat az első helyen tanyázó MTK-hoz.
A válogatott szünet miatt az NB II-ben sem rendeztek fordulót, de ezen a héten már folytatódnak a küzdelmek. Csizmadia Csaba a Nyíregyháza elleni győzelem után megbeszélte a játékosaival az öltözőben, hogy nem a szerencse miatt foglalnak el ilyen jó pozíciót a tabellán. Nem tulajdonítanak túl nagy jelentőséget a helyezésüknek, az MTK elleni meccsre is úgy készülnek, mint bármelyik másik meccsre és a vezetőedző azt kérte a játékosoktól, hogy úgy tekintsenek az MTK-ra, mint bármelyik másik ellenfélre. Némi drukk ugyan van a csapatban, de a vezetőedző azt mondta, hogy nem szabad rágörcsölni az előttük álló feladatra.
Csizmadia így nyilatkozott a vasárnapi meccsről a Budafoki MTE honlapjának:
,,Senkitől sem várok 160-180 százalékot, mert olyan nincs. Ha mindenki teljes koncentrációval, a megbeszéltek szerint teszi a dolgát, ahogy eddig, akkor eredményesek lehetünk a Hidegkuti Nándor Stadionban is. Minden csapatnak vannak erősségei és gyengeségei, ez az MTK-ról is elmondható. Minden részletre vonatkozóan kielemeztük ellenfelünk játékát, felkészültünk arra, amire fel lehet készülni. Persze a pályán sok minden előfordulhat, történnek váratlan szituációk is a mérkőzéseken."
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)