Nem lehet elégedett Kondás Elemér csapata.
Ahogy korábban már jeleztük, vasárnap a hetedik fordulót bonyolították le az NB II-ben. A játéknap négy mérkőzéssel kezdődött, ezeken a Szpari és a Haladás is folytatta a menetelését:
A 17 órakor induló találkozókon a Vasas kiütötte a Szolnokot, a Soroksár pedig megszerezte az első sikerét.
A forduló a Győr-Diósgyőr rangadóval zárult. Sokáig úgy festett, hogy hazai sikerrel végződik az ütközet, hiszen a 47. percben Óvári góljával már 2-0-ra vezetett az ETO. Egyébként a második percben egy öngóllal került hátrányba a DVTK. Az első félidő derekán pedig sérülés miatt le kellett cserélni Priskin Tamást, aki korábban a magyar válogatottban 63 mérkőzésen szerepelt.
A folytatásban megrázta magát Kondás Elemér csapata, amely Molnár és Könyves találataival a 71. minutumban egyenlített.
A nagy mentés ellenére sem lehetnek nagyon elégedettek a diósgyőriek, hiszen az éllovas Szpari előnye öt pont jelenleg.
7. FORDULÓ
ETO FC Győr–Diósgyőri VTK 2–2 (Szűcs 2. – öngól, Óvári 47., ill. Molnár G. 63., Könyves 71.)
ETO FC Győr–Diósgyőri VTK 2–2 (Szűcs 2. – öngól, Óvári 47., ill. Molnár G. 63., Könyves 71.)
A tabella a linkre kattintva érhető el.
FRISSÍTÉS:
HÉTFŐ, 12.20: