nb1.hu

Mennyi pénzt fizetett a Vasas a válogatott játékosokért?

Hosszadalmas lett a hiányzók listája.

Az átigazolási időszak véghajrájában is jelentős átigazolásokat jelentett be a Vasas, mert két válogatott futballista is aláírt a piros-kékekhez. Otigba Kenneth legutóbb a Ferencváros játékosa volt, míg Pátkai Máté a MOL Fehérvár FC-től érkezett Angyalföldre.
 
A két új fiúval a Vasas játékoskeretének az összértéke átlépte a 6 millió eurót, amivel az NB I-ben a középmezőnyben foglalna helyett az élvonalba való feljutást maga elé kitűző klub. 
 
Van viszont még egy fontos adatsor a legutóbbi és a korábbi, fontos átigazolásokkal kapcsolatban. Otigba ingyen került a Vasashoz, mivel szabadon igazolható volt, Pátkait pedig egy utánpótlás válogatott játékos árának megfelelő összegért tudták megszerezni az angyalföldiek. 
 
Egyébként Feczesin Róbert, Litauszki Róbert, Radó András és Pekár László után sem kellett átigazolási díjat fizetni a klub elöljáróinak.
 
Honlapunk információi szerint prémium kizárólag győztes meccsek és feljutás esetén jár a játékosoknak. 
 
A honlapunk birtokába jutott információkról megkérdeztük Nagy Miklóst, aki azonban nem kívánt nyilatkozni.
 
A Vasasra hétvégén kiemelt rangadó vár, mert a Gyirmót vendége lesz, és a jelek szerint legalább kilenc játékosára nem számíthat Schindler Szabolcs vezetőedző. Mint már azt pontosan jeleztük, hat játékos sérült, hárman meg pozitív koronavírus-tesztet produkáltak.
 
A Vasas keretében közel 30 futballista van, és mivel minden posztra van két gyakorlatilag azonos képességű játékos, ez a későbbiekben nagy előnyt jelenthet szakmailag a piros-kékeknek, mert sajnos a dolgok jelenlegi állása szerint egyre többen kerülnek karanténba a futballisták közül is…
 
FRISSÍTÉS: 11.19
 
 

Tedd meg első befizetésed, vedd igénybe a 100%-os bónuszt, és fogadj a kedvenc csapatodra vagy sporteseményeidre! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC