Két új szerzemény!
A bsc1924.com közleménye:
"Kesztyűs Barna és Csiki Norbert is Budaörsön folytatja pályafutását.
Kesztyűs Barna a Paks csapatában kezdte el a labdarúgást. A Paks korosztályos csapatainak az U15-től az U23-ig meghatározó játékosa volt. Az NBI-ben, 2014. október 22-én mutatkozott be, a Paks – DVTK (3-1) mérkőzésen, ahol csereként a 62. percben lépett pályára. Az első osztályban összesen 70 alkalommal szerepelt, mindannyiszor a Paks színeiben. Kesztyűs Barna a legutóbbi szezonban a Pakstól, egy évre kölcsönbe szerződött a Nyíregyházához. A 24 éves középpályás 34 találkozón játszott és kétszer volt eredményes a "Szpariban". Barna a Paks csapatától érkezik kölcsönbe Budaörsre a szezon végéig.

Csiki Norbert az MTK csapatában 5 szezont követően külföldre, az Oldham Athlectic csapatához igazolt fél évre, innen az első osztályú Gyirmót FC Győr csapatához került. Legutóbb a Vasasnál volt, azonban Norbinak nem indult jól vasasos pályafutása, ugyanis összesen 1 alkalommal léphetett pályára. Az első osztályban összesen 67 alkalommal lépett pályára, ezalatt összesen 13 gólt szerzett."












