Vác – A vezetőedző Nagy Tibor is az apukák között szerepel.
A Vác két egykori váci bajnok, két váci legenda fiával erősítette meg keretét.
Nagy Richárd– a vezetőedző Nagy Tibor kisebbik fia – nem ismeretlen a váci szurkolók számára, hiszen a váci utánpótlásba nevelkedett, illetve az NB III-as bajnoki címet nyert csapatunknak is tagja volt. Tavaly a több játéklehetőség reményében az NB III-as Doroghoz igazolt, mely jó döntésnek bizonyult, hiszen amellett, hogy a Doroggal feljutott az NB II-be, sokat is szerepelhetett a bányászcsapatban. Bár az idei szezonban már a dorogi csapattal is az NB II-ben szerepelhetett volna, ő hallgatott a hívó szóra, és hazatért Vácra – olvasható a klub honlapján.
A Vác másik új szerzeményének édesapja is sokat tett a váci futballért, hiszen Nyilas Elek előbb játékosként 1994-ban bajnoki címet nyert a csapattal, majd később utánpótlás edzőként az U 19-es csapattal is elért bajnoki címmel vívta ki a kiemelt bajnokságban való szereplés lehetőségét. Fia, a támadó középpályás posztján bevethető ifjabb Nyilas Elek szintén megfordult a váci utánpótlásban, majd másfele vetette a sors. Elek a tavaszi szezonban az NB III Nyugati csoportjában szereplő III. kerületi TVE csapatában szerepelt, innen tért vissza Vácra.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)