Kisvárda – Jövő héten, tévés meccsen már a Budaörs lesz az ellenfél.
A Kisvárda lejátszotta az utolsó edzőmérkőzését is, amelyen 9–0-s győzelmet ért el a román 2. osztályú Szatmárnémeti ellen, így veretlenül zárta a felkészülési időszakot. Jövő hét vasárnap 16 órától már Budaörs csapata fogadja a Kisvárdát Csákváron, amelyet az M4 Sport élőben közvetít. Ezzel kapcsolatban mondta el véleményét a csapat vezetőedzője, Kovács János.
– Úgy gondolom ez egy plusz motivációs tényező a játékosok számára. Ha ezt a formát tudjuk hozni, láthatja majd az egész ország, hogy jó csapat alakul Kisvárdán, amelynek komoly céljai vannak. Az eredmény fogja minősíteni a csapat játékát és az egész szakvezetést, stábot, de mi azon dolgozunk elsősorban, hogy a szurkolók igényeinek és a klub filozófiájának feleljünk meg – mondta a tréner a klub honlapjának.
Felkészülési mérkőzés
Kisvárda MASTER GOOD–FC Olimpia Satu Mare 9–0
G.:Szabó Péter, Délczeg Gergely, Rajczi Péter, Cseri Tamás, Rajczi Péter, Cseri Tamás, Lucas, Oláh Gergő, Erős Gábor
Kisvárda Master Good:Ivancsics Alex, Talabér Attila, Vári Barnabás, Vermes Krisztián, Papucsek Barna, Minczér Tibor, Lucas, Szabó Péter, Cseri Tamás, Rajczi Péter, Délczeg Gergely. Cserék: Lékai Soma, Hidi Norbert, Fodor András, Izing Martin, Miroslav Grumics, Tihanyi Olivér, Lukács Ricshárd, Erős Gábor, Oláh Gergő, Lengyel Béla, Karacs Péter
FC Olimpia Satu Mare:Preda Sorin, Muntean Bumitrin, Murejan Florin, Onicás Mihai, Juhás Cojmin, Bura Cosmin, Krausz Raul, Pop Vasice, Villiand Robert, Ioris Ozovehe, Faur Bogdan. Cserék: Suta Adrian, Anca Dumitru, Ciul Cosmin, Opris Ioan, Csik Márk, Rus Romario, Steff Raul, Lukács Dárius, Got Thomas
A Kisvárda 2016-2017-es szezon őszi felkészülési mérkőzéseinek mérlege:
2016.06.29. PAKSI FC – KISVÁRDA MASTER GOOD 1-2 (0-1)
2016.07.02 FC OLIMPIA SATU MARE – KISVÁRDA MASTER GOOD 2-2 (1-0)
2016.07.06 MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC – KISVÁRDA MASTER GOOD: 0-0
2016.07.09 NYÍRBÁTOR FC – KISVÁRDA MASTER GOOD 2-2 (0-2)
2016.07.09. MFK ZEMPLIN MICHALOVCE – KISVÁRDA MASTER GOOD 0-0
2016.07.20. KAZINCBARCIKA – KISVÁRDA MASTER GOOD 0-2 (0-1).
2016.07.20. KISVÁRDA MASTER GOOD – FC OLIMPIA SATU MARE 9-0 (3-0).
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)