Kisvárda - Kondás Elemérék győzelem esetén a tabella élén maradnak.
A péntek délelőtti edzés közben jött a hír, hogy a Kisvárda Master Good a Ferencvárossal játszik majd a Magyar Kupában, de addig a meccsig még egy hónap hátra van, így van mivel foglalkozni az NB II-es csapatnál. Elsőként a Szolnok vasárnapi (kezdés 16 órakor) vendégjátékával, írja a kisvardafc.hu.
A két csapat között pontszámban nyolc, helyezésben viszont csak három a különbség, és mivel az első fogadja a negyediket, nevezhetjük rangadónak az összecsapást.
– Nevezhetjük bizony, hiszen a legutóbbi négy bajnokijából hármat megnyerő és gólt sem kapó Szolnok felzárkózott az élcsoporthoz – mondta Kondás Elemér, a kisvárdaiak vezetőedzője. – Megint azt kell mondanom, hogy masszív védelemmel érkező csapat látogat hozzánk, így vélekedtünk a Békéscsabáról és a Vácról is, mégis tudtunk ellenük három-három gólt szerezni. Helyzeteink biztos, hogy lesznek most is, kérdés, milyen százalékban használjuk ki azokat, és közben hátul is figyelnünk kell, hiszen a legutóbbi két fellépésünk nehezítő körülménye éppen az volt, hogy hátrányba kerültünk. Emlékezhetünk rá, hogy tavasszal is megszenvedett a csapat a Szolnokkal, amelyet akkor egy nullra győzött le, most is hasonló mérkőzésre, és persze győzelemre számítok.
Az NB II-ben éllovas kisvárdaiak a lehető legjobban jöttek ki a szerdai, BKV Előre otthonában 3–0-ra megnyert kupameccsből, és nemcsak azért, mert végül a Fradit kapták következő ellenfélnek. Több kulcsember pihenhetett, miközben mások visszanyerhették a formájukat. A Szolnok ellenben a közeli Cigándon járt, ahol 2–2-t és hosszabbítást követően tizenegyesekkel vérzett el.
A Kisvárda eddig veretlen az NB II-ben, és a tabellán egy ponttal előzi meg az MTK együttesét, amely a Soroksárt fogadja.
Ezeket a légiósokat hívta be Storck a válogatott keretébe – NB1.hu
Magyarország – A tizenkét futballista között több visszatérő is akad.