nb1.hu

Így mutatkozott be Dajka László a Szpari kispadján

Soroksár – Hat nyeretlen meccs után győzött a Nyíregyháza.

 

A Merkantil Bank Liga NB II 31. fordulójában az edzőváltáson keresztülment Nyíregyháza Rudolf Gergely góljával győzött a Soroksáron. Dajka László először irányíthatta vezetőedzőként a Szparit. A kapuban a fiatal Megyeri Gábor kezdett a Soroksár ellen. 

 

A két csapat ezer szállal kötődik, a Soroksárnál több játékos és a vezetőedző, Lucsánszky Tamás is dolgozott Nyíregyházán, a Szpari új mesterének, Dajka Lászlónak és a klub sportigazgatójának, Szűcs Mihálynak pedig Soroksárt nem kell bemutatni. A hazaiak ügyvezetője az a Dragóner Attila, akinek fia, Filip a Spartacusban játszik. Utóbbi Ur Lászlóval, Rezes Lászlóval, Perger Bencével, Tamási Zsolttal, Harsányi Zoltánnal és Sinanovic Sinannal együtt a kispadon kapott helyet. A mérkőzésre Nyíregyházáról is érkeztek szurkolók, akik a napokban elhunyt Czeczeli Károlyra emlékeztek egy molinóval.

 

Az első helyzet a hazaiak előtt adódott, de Lovrencsics lövése után Rubusról ment ki a labda – áll a Nyíregyháza honlapjának beszámolójában. A Szparinál Takács próbált lecsapni egy hazaadásra, de Jova az utolsó pillanatban tisztázott előle, mindkét együttes bátran kezdett. Az első negyedóra mezőnyjátékot hozott, enyhe fölényben voltak a hazaiak. A 16. percben ismét Rubusnak kellett tisztáznia, ezúttal a korábbi csapattárs, Huszák érkezett egy beadásra, de a Szpari védője mentett. A Nyíregyháza egy szöglet után szerezhetett volna gólt, a beadást követően ide-oda pattogott a labda, de végül a hazai kapus kaparintotta meg. Lovrencsics jelentette a legtöbb veszélyt soroksári részről, egy elfutása után középre passzolt, de sikerült kivágni a labdát. Félóra után sem változott a helyzet, nagy lehetőség nem alakult ki. Takács előtt majdnem, de a támadó indulásánál lest jelzett az asszisztens. Több volt a pontatlanság a folytatásban, és a középpályák is jól szűrték meg az akciókat. A 43. percben nagy helyzet maradt ki, Tisza beadása után Kártik fejelt mellé. Az első félidő nagy csatát igen, gólt nem hozott.

 

Az ellenfél edzője reagált Pintér Attila bírózására

 

A szünetben egyik szakvezető sem cserélt, maradtak a kezdők. Egy hazaadás után Megyeri fogta meg a labdát, az ötösről elvégzett hazai szabadrúgás után Gyepes nem találta el a kaput. Az 54. percben Huszák lőtt kapásból egy kipattanó után, de ő is pontatlanul célzott. A másik oldalon Takács léphetett volna ki, de inkább passzolt, így oda lett a lehetőség. A 65. percben megszerezte a vezetést a Szpari, Tisza Tibor beadása után Rudolf Gergely lőtt a kapuba közelről, 0-1! Őrizte előnyét a Nyíregyháza, a Soroksár cserékkel próbált frissíteni. A 81. percben nagy ziccer maradt ki, Rudolf beadása után Rezes lőhetett, de Jova bravúrral védett. A 83. percben eldönthette volna a meccset a Szpari, Rudolf vezette a kapusra a labdát, el is lőtte mellette, de a kapufát találta el. A Nyíregyháza megtartotta előnyét, és fontos győzelmet aratott!

 

Dajka László (Nyíregyháza): – Ellenfelünk többet birtokolta a labdát, mi szervezetten és fegyelmezetten futballoztunk. Voltak veszélyes kontráink, és egy szép támadás végén egyet értékesítettünk. Örülök a győzelemnek, úgy gondolom minden meccsünk nehéz lesz.

 

Soroksár – Nyíregyháza Spartacus 0-1 (0-0)

Gólszerző: Rudolf (65.)

Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep

Játékvezető: Solymosi Péter ( Becséri, Szécsényi)

 

Soroksár: Jova- Csilus, Lorentz, Gyepes, Gengeliczki, Valencsik-  Sándor(Papp 72.), Haris, Pál (Bajzát 66.), Huszák(Nagy 80.) – Lovrencsics. Vezetőedző: Lucsánszky Tamás

Nyíregyháza: Megyeri – Szokol, Rubus, Máté, Farkas – Kónya, Kártik(Ur 93.) – Rudolf(Dragóner 85.) – Szécsi, Takács, Tisza (Rezes 69.). Vezetőedző: Dajka László

 

Soroksár SC – Nyíregyháza Spartacus összefoglaló 2017.04.23.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC