nb1.hu

Igazolt a Kerület, a Pécs és a Budaörs, Kondás a DVTK-ról nyilatkozott

Távozó Dorogon, hosszabbítás a Szparinál, bécsi csapatot fogad a Hali.

 

III. KERÜLET

 

"Egerszegi Tamás a III. kerületi TVE játékosa!

 

 

 

 

 

 

“Tamás is készült már velünk korábban, amikor nem volt csapata. Most lehetőség nyílt rá, hogy komolyabban is együtt dolgozzunk és ennek mind a két fél nagyon örült. Biztos vagyok benne, hogy csupaszív játékával gyorsan közönségkedvenccé fog válni. Sok sikert óbudai kék-fehérben Tomi!” – nyilatkozta Szabó Bence."
 

 

 

 

 

 


BUDAÖRS

 

"Egy támadó és egy védő érkezett.

 

Úgy tűnik beindult a csapat megerősítése. Azt követően, hogy csütörtökön klubunk bejelentette első igazolását, ma két újabb szerzemény írt alá szerződést Budaörsön.

 

Vankó Imre Győrből tette át székhelyét együttesünkhöz. A 27 éves támadó a Győri nevelése, a felnőttek között is itt mutatkozott be. Szerepelt még Pápán, Újbudán, Szegeden és Budafokon. Az első osztályban 8 mérkőzése van, valamennyi pápai színekben.

 

Kapronczai Gergely személyében utánpótlás válogatott baloldali védővel erősített együttesünk. A 20 éves játékos Kozármislenyen, Pécsen, valamint az MTK-nál töltötte utánpótláséveit. A felnőttek között a III. Kerületben mutatkozott be, az előző szezont pedig Szentlőrincen töltötte.

 

Vankó Imre 1, Kapronczai Gergely pedig 2 éves szerződést kötött klubunkkal.

 

Sok sikert kívánunk nekik budaörsi színekben! Hajrá Budaörs!"

 

PÉCS

 

"A 18 esztendős, korábbi korosztályos Eb-résztvevő Dávid Zoltán a PMFC-ben folytatja pályafutását.

 

Klubunk szerződést kötött a mindössze 18 éves védővel, Dávid Zoltánnal, aki a 2021/2022-es szezonban NB II-es labdarúgócsapatunkban folytatja ígéretes karrierét. Ötödik nyári igazolásunk korábban tíz éven keresztül nevelőegyesületében, a Békéscsaba korosztályos csapatainál nevelkedett, ahol végigjárta a ranglétrát.

 

Eközben a remek fizikumú hátvéd 2018. augusztus 28-án, miután betöltötte a 16. életévet, a Vasas ellen debütálhatott az NB II-ben, ezt követően pedig 2019 tavaszán már profi szerződést írt alá a Békés megyei klubnál. Mindemellett tagja volt a 2019 májusában az U17-es Európa-bajnokságon szerepelt korosztályos válogatottnak.

 

A békéscsabai születésű, nagyon ambiciózus belső védő korábbi edzője hívására a 2020/2021-es szezonban a Kazincbarcika gárdájában játszott, ahol összesen 25 másodosztályú bajnokin bizonyította rátermettségét, míg a Magyar Kupában három találkozón kapott lehetőséget kezdőként.

 

– Kazincbarcikán a búcsú ellenére jó szezont tudhattam magam mögött, ám mindenképp az NB II-ben szerettem volna folytatni. Fontos volt, hogy egy erős csapatban szerepelhessek. Tetszik az együttes játéka és az a filozófia is, amit a szakmai stáb képvisel, így örülök, hogy a PMFC-be igazoltam – mondta Dávid Zoltán.

 

Az életkorából fakadóan még a fiatalszabályba tartozó játékos leigazolásának részleteiről Kulcsár Árpád sportszakmai igazgató számolt be:

 

– Dávid Zoltán tavaly a meggyőző teljesítménye miatt szerepelt az NB II-ben, volt korosztályos-válogatott, illetve az általam is nagyra tartott korábbi edzője szintén megerősített a szerződtetését illetően. Annak örülnék, ha Katona Leventéhez hasonló szereplést érne el a bajnokságban – nyilatkozta Kulcsár Árpád.

 

Sportszakmai igazgatónk további fiatalok játéklehetőségéről is szót ejtett:

 

– A szabálynak megfelelően több fiatalt szeretnénk szerepeltetni az NB II-es csapatban. Jelen pillanatban az utánpótlásunkból három 2002-es születésű játékos edz a felnőttekkel. Velük együtt 4-5 fiatalra számítunk a keretben, de persze további tehetségek előtt is adva van a lehetőség – tette hozzá Kulcsár Árpád.

 

Névjegy: Dávid Zoltán
Születésnap: 2002.08.27.
Születési hely: Békéscsaba
Nemzetiség: Magyar
Poszt: Védő
Magasság: 191 cm
Testsúly: 88 kg
Előző klubja: Kazincbarcika SC

 

Dávid Zoltánnak sok sikert kívánunk piros-feketében!"

 

DOROG

 

"Délczeg Gergely távozik!

 

 

 

 

 

 

Tájékoztatjuk tisztelt szurkolóinkat, hogy támadónk két Dorogon töltött szezon után távozik klubunktól!

 

A 33 éves játékos a 2019-2020-as szezon előtti átigazolási időszakban csatlakozott hozzánk kisvárdai évei után, azóta 20 alkalommal a kezdőcsapat tagjaként, 9-szer pedig csereként segítette csapatunkat játékával, eredményes 11-szer tudott lenni, pályafutását a Szombathelyi Haladás együttesénél folytatja. Gergőnek köszönjük a Dorogi FC-ért végzett munkáját, további pályafutásához sok sikert kívánunk!"

 

 

 

 

 

 

NYÍREGYHÁZA

 

"Szerződést hosszabbított a Nyíregyháza Spartacus Zamostny Balázzsal. A 29 éves támadó a téli szünetben érkezett a Szparihoz, a szezon végéig. Minden tavaszi találkozón pályára lépett a csapatban. Most a felek 2022. nyaráig szóló kontraktust kötöttek, azaz egy évvel meghosszabbították a megállapodást."

 

"Több játékossal kötött szerződést az elmúlt napokban a Nyíregyháza Spartacus. Az alábbi linkre kattintva megismerkedhetünk velük: 

HALADÁS


DVTK

 

"Szombaton játssza első nyári felkészülési mérkőzését a DVTK. A Kisvárda elleni találkozó előtt a csapat vezetőedzőjével, Kondás Elemérrel beszélgettünk.

 

Felkészülési mérkőzés

2021. július 3., szombat
11:00 Diósgyőri VTK – Kisvárda Master Good (Közvetítés: https://www.youtube.com/DVTKtv)

 

A felkészülés első két hetével szemben ezen a héten már nem csak az erőnlét fejlesztésén volt a hangsúly, hanem a labdás elemek gyakorlása is egyre inkább előtérbe került.

 

– Nem most vettük elő a játékszert, a futómunka mellett is az első perctől ott volt. Én szeretem, ha az erőnlét fejlesztése mellett is előkerül a labda, mert a meccseken is azzal játszunk (nevet – a szerk.), de való igaz, hogy most már a speciálisabb résznél tarunk – kezdte Kondás Elemér.

 

Nyilván nem várható el, hogy négy héttel a szezonrajt előtt csúcsformában legyen a csapat, hiszen ilyenkor kicsit nehezebbek még a lábak. Kíváncsiak voltunk arra, mi az elsődleges célja az első edzőmeccsnek.

 

– Az első és a legfontosabb, hogy a játékosok mérkőzésterhelést kapjanak, a második pedig, hogy egy-két taktikai elemet is viszontlássunk abból, amit ezen a héten röviden már gyakoroltunk – folytatta a DVTK vezetőedzője. – Az edzőmeccsek arról is szólnak, hogy lépésről-lépésre csiszoljuk a játékunkat, a meccs után pedig látni fogjuk, hogy mi az, amin javítani kell. Ezúttal mindenkinek szeretnék 45 perc játéklehetőséget adni. Az eredmény engem a felkészülési mérkőzéseken nem szokott érdekelni, de természetesen, ha pályára lépünk, akkor nyerni akarunk, ezzel minden labdarúgó így van. A Kisvárda jó csapat, bízom benne, hogy egy jó meccset fogunk ellenük játszani, ami jól szolgálja majd a felkészülésünket.

 

Hétfőn Bánhegyi Bogdán, Jurek Gábor, Kispál Tamás és Zsemlye Balázs is csatlakozott a kerethez. Őket is láthatjuk majd a pályán?

 

– Igen, terveink szerint a keret többi tagjához hasonlóan ők is megkapják majd a kellő játékpercet. Mint ismert, egy 2002 után született labdarúgónak kötelezően minden mérkőzésen végig a pályán kell lennie a másodosztályban (a fentieken túl a keret tagjai közül még Orosz Donát felel meg ennek a kritériumnak jelenleg – a szerk.), ezért a következő hetekben arra a kérdésre is választ kell kapnunk, hogy melyik fiatalembernek lesz a legnagyobb esélye arra, hogy az első fordulóban a kezdőcsapat tagja legyen – zárta a szakember."

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC