Folyamatosságot említett.
Sokan biztosra veszik, hogy Horváth Ferenc, a Balmazújváros edzője lesz majd az, aki végül átveszi majd a távozott Kondás Elemér helyét a Kisvárdánál. Horváth a Balmaz honlapjának nyilatkozott a jövőről, pontosabban a balmazújvárosi közeljövőről.
Elsőként a Dorog elleni, első fordulóban elszenvedett, hazai vereséget elemezte:
„Nagyjából az történt, amire számítani lehetett. Nagyon nehéz ennyi idő alatt ennyi új játékosból csapatot kovácsolni. Ennek ellenére a mérkőzés háromnegyed részében jól játszottunk. Megvoltak a helyzeteink, volt kapufánk, az utolsó tizenöt perc viszont egyértelműen a dorogiaké volt. Azt pedig már tudjuk, hogy mi történt ebben a negyed órában.”
Majd a hétvégi, Soroksár elleni rangadóról kérdezték:
„Azt szeretném, ha folyamatosan lépkedne előre az együttes. A Soroksár pedig egy jó csapat, sok jó játékossal, szóval nem lesz könnyű dolgunk.”