Balmazújváros – A hajdúsági együttes mindkét meccsen igyekezett dominálni.
Szergej Pacaj, az NB II rajtjára készülő Balmazújváros pályaedzője adott helyzetjelentést a hajdúsági együttes kárpátaljai edzőtáborából.
– Nagyszerű körülmények között edzőtáborozhatunk. Remek a szállás, az ellátás, és két füves pálya áll a rendelkezésünkre. A fiúk sokat, és jól dolgoznak – mondta szakember, aki a felkészülési mérkőzések érdekességeiről is nyilatkozott a klub honlapjának.
– Azért szerveztünk két találkozót – az egyiket délelőttre, a másikat délutánra -, hogy mindenki 90 perces terhelést kapjon. Két vegyes csapattal álltunk fel. Az Ungvár tartalék gárdáját 3-0-ra vertük, míg az ukrán első osztályú együttestől 1-0 arányban kikaptunk. Nagyon jó ellenfelek ellen, nagyon hasznos mérkőzéseket játszottunk, melyeken nem is sérült meg senki. A nagy, 35-38 fokos meleg ellenére nagyon jó iramúak voltak a találkozók, így le tudtuk mérni, hogy a fizikálisan hogyan is állunk. Azt mondhatom, az időszaknak megfelelő a fiúk kondicionális állapota, s van még két és fél hetünk arra, hogy ezt tökéletesítsük. Mind a két mérkőzésen igyekeztünk dominálni, s az FC Zirka Kirovohrad ellen is nagy ziccereink voltak, ám a kapusuk “tízesre” védett. De most még nem is az eredményen volt a hangsúly.
Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)