nb1.hu

Waltner teljesen kiakadt, Csercseszov Mmaee szerződéséről is beszélt – reakciók

A paksiak edzője keményen megmondta a magáét.

Mint arról beszámoltunk, a Ferencváros nem akármilyen meccsen verte 3-2-re a Paksot szerda este.

A lefújás után a két vezetőedző értékelte a látottakat.

Sztanyiszlav Csercseszov (Ferencváros): "Az bármikor benne van a pakliban, hogy egy csapat ilyen fordulatos meccset játszik. Tudtuk, hogy a Paks mire képes, tisztában voltunk azzal is, hogy ellenünk mindenki a maximumot nyújtja. 39 nap alatt ez volt a 12. mérkőzésünk, ez egy hosszú sorozat, nehéz közben végig frissnek maradni. A félidőben is azt mondtam a fiúknak, hogy a kapott gólok ellenére helyt kell állnunk a folytatásban is, nem szabad több gólt kapnunk, fordítanunk kell. Nagyon örülök, hogy sikerült megnyernünk az utolsó hazai mérkőzést – gondolkoztunk azon, hogy Botka vagy Thelander lépjen pályára csereként Samy Mmaee helyén, örülök, hogy jól döntöttünk. Igazán érdekes félévet tudhatunk magunk mögött, viszont még nincs vége, vár még ránk egy utolsó, idegenbeli meccs, ami szintén nehéz lesz. Az épp elég büntetés Ryan Mmaee számára, hogy nem játszhat az utolsó mérkőzésen. Nem tudom, hogy mi áll a szerződésében, hogy a csapat ezt hogyan kezeli, de mint mindent, ezt a helyzetet is nyugodtan kell átbeszélnünk."

Waltner Róbert (Paks): "Bosszantó meccs volt. Dicséret illeti a fiúkat, annak ellenére is, hogy kikaptunk. Az utolsó perc nagyon fájó, de előtte ott volt Hahnnak két helyzete, Dibusz pedig kivédett mindent, nem véletlen válogatott kapus. Jól védekeztünk, hiába kaptunk három gólt. A második gól viszont kifejezetten idegesítő: lehet, hogy Kádár hozzáért Mmaeéhoz, de hol van a következetesség? Mert mi elmegyünk Zalaegerszegre, van két VAR-szituáció, a beadásnál belekönyökölnek Papp Kristóf arcába, megnézi a VAR, mehet tovább, később odaböknek neki, azt is megnézi a VAR, az is mehet tovább. Azért vagyok mérges, mert ez igazságtalan: ha nincs a tizenegyes, lehet, hogy máshogy alakul a meccs és szerzünk egy pontot. A Fradi úgyis bajnok lesz, három pont nélkül is, iksz nélkül is, de nekünk egyáltalán nem mindegy az eredmény. Mindent megtett a csapatom, csúsztak-másztak, támadtak, úgy, hogy új felállásban játszottunk, ezért is büszke vagyok rájuk. Nem szeretem ezt. Ami az egyik pályán tizenegyes, az legyen a másik pályán is az és fordítva. Nem szoktam ilyeneken fennakadni és ezeket elmondani, de mintha más szabályok lennének. Gratulálok a Fradinak, nyilván nagyon jó csapat, nagyon jó játékosokkal, tudtak cserélni, ettől függetlenül szerencséjük volt. Nekünk van 7-8 sérültünk, így kell megoldani mindent. Hogy gödörben lennénk? Ha egy csapat kétszer kikap, már mindenki azt írja, hogy gödörben van. Ez igaz? Ez a gödör mekkora? Amikor nyertünk hármat és a második helyen fordultunk, egy jó hírt nem hallottunk a csapatunkról. Senki nem írt arról, hogy szárnyaltunk. Az a gödör, ha egy csapat kilátástalan helyzetben van, nem jó a mentalitásuk, hitehagyottak. Az én csapatomról ez nem elmondható. Volt 5-0-s győzelmünk, ikszeltünk a Vidi ellen, a Fradi ellen remekül játszottunk, 3-2-re kaptunk ki. Tényleg ez a gödör? Voltunk nehéz helyzetben, de a bajnokságban ki nem volt nehéz helyzetben? Vereség és vereség között is óriási a különbség. Ha ilyen mentalitással felvállaljuk a játékot, több pontot szerzünk a továbbiakban, ebben biztos vagyok."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC