nb1.hu

Visszatért a Vidi magyar válogatott kapusa

Nagyon sokat kellett kihagynia.

„Mint az ismert, Kovácsik Ádámot – a Gárdony elleni, októberi MOL Magyar Kupa-mérkőzésen történt sérülése miatt – novemberben megoperálták. Rehabilitációjáról többször is beszámoltunk, legutóbb év elején. A sok benti foglalkozás után Ádám ezen a héten már az edzőpályán is megjelent, állapotáról Dr. Kovács Tibort kérdeztük.

Ádám rehabilitációja a tervezett ütemben, jól halad, semmiféle komplikáció nem lépett fel a sérüléssel kapcsolatban az elmúlt időszakban. A héten már "kóstolgatja" a pályán való mozgás lehetőségeit és szerencsére ezekre a terhelésekre sem jelentkezett panasza. Várhatóan a korábban meghatározott időpontra eljut abba az állapotba, hogy újra a csapattal készülhet – jelentette a Vidi honlapja.

Mint ismeretes, az egyszeres magyar válogatott Kovácsik teljesítményére Marco Rossi szövetségi kapitány is felfigyelt, de október 6-án már térdsérülés miatt el kellett hagynia a válogatott edzőtáborát.

A Gárdony elleni kupameccs október 28-én volt, az azóta már az elődöntőbe jutott fehérváriak (az MTK lesz az ellenfelük), 4-1-re győztek.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC